2024.04.20, Szombat
Minden négyzetméterén az előkelő múltat idézi a felújított sümegi püspöki palota
Fotók: NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.

Minden négyzetméterén az előkelő múltat idézi a felújított sümegi püspöki palota

magyarepitok.hu

2021.11.02. 18:30 - Bíró Beáta

A barokk épületegyüttes interaktív tárlattal, kávézóval és múzeumshoppal november 2-án nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.

Hirdetés

A püspöki palota fejlesztése a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. koordinációjában, a Nemzeti Kastélyprogram keretein belül valósult meg, összesen 2.043.380.007, - Ft forrásból, részben uniós, részben hazai támogatásból. A kivitelezést a Dunántúli Magasépítő Kft. és az SZ-L BAU Építőipari Kft. végezte, amelyről lapunk már korábban is beszámolt

A kivitelezést hosszú kutató- és restaurátori munka előzte meg, a felújításnak köszönhetően megújultak a belső terek, láthatóak lettek egykori freskótöredékek és rokokó stukkódíszek keltek új életre. Restaurált műtárgyak kerültek vissza eredeti helyükre a palotába, de meglepő és jelentőségteljes felfedezések is történtek a több évszázados falak kutatása során.

 

Fotók: NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.
A fotóra kattintva galéria nyílik 

 

A palotát ünnepélyes keretek között Navracsics Tibor Európa Kulturális Fővárosa Veszprém-Balaton 2023 kormánybiztosa, Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa, Végh László, Sümeg polgármestere, Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő, valamint házigazdaként Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója nyitotta meg.

 

 

A palotában újra megelevenedik a történelmi múlt 

Sümeg a török hódoltság korában vált jelentős egyházi várossá, amikor a veszprémi püspök ide tette át székhelyét. Padányi Biró Márton építtette a várhegy déli lejtőjén álló barokk Püspöki Palotát a többszáz éves régi püspöki kúria alapjaira. Az eredeti épület fala ma is fellelhető az épületen belül.

A most lezárult fejlesztés keretében a palota jelentős része újra bejárhatóvá vált, sor került többek között az emelten található gazdagon díszített könyvtárszoba restaurálására is. A palota és annak lakóinak történetét bemutató kiállítás létrejöttét az egykori püspöki enteriőrök részleges rekonstrukciója tette lehetővé.

A projekt fő célja a palota turisztikai hasznosítása volt, amelynek keretében a meglévő gyűjteményt és ismeretanyagot innovatív, interaktív elemekkel és eszközökkel dolgozták fel, alakították ki.

 

 

Az épületgépészetet is modernizálni kellett

A fejlesztés során részleges felújításon esett át a palota külső környezete, rekonstruálták a zöldfelületet. A palota kétszintes épületének közel kétharmadán (mintegy 1600 m²-en) végeztek belső átalakítási, felújítási, állagmegóvási és restaurálási munkálatokat. Ennek során

  • kiépült a modern épületgépészet: a fűtés- és a teljesen új elektromos rendszer
  • megújultak még a közösségforgalmi vizesblokkok és az irodai részleg
  • kávézót és ajándékboltot is kialakítottak.

A palota Vár felé eső oldalán mélyszivárgók kiépítésével és egy úgynevezett reversion technológiával a talajvizesedés megelőzésére is megoldás született.

 

Sikerült megmenteni az eredeti parkettát

A falképrestaurálási munkákat a legkorszerűbb műemlékvédelmi elvek szerint végezték. A palotában 18. századi rokokó, 19. századi klasszicista és 20. századi neobarokk fal- és mennyezetfestések is láthatók.

A palota egyik termében elkészült a táblás parketta rekonstrukciója, két teremben pedig az eredeti parkettákat is sikerült megmenteni és restaurálni.

A palota restaurálási koncepciója és a kiállítási koncepció egymással szoros összefüggésben készült. Az épület a kiállítás minden termében önmaga is mint műtárgy mutatkozik be.

 

 

Modern kiállítás kalauzol a múltba

A sümegi palota fejlesztése jó példa arra, hogy a tudományos előkészítésből, a kutatási eredményekből válhat a legjobb turisztikai attrakció. A püspöki lakrészben új, korszerű interaktív kiállítás nyílt. A tárlat fő témája Padányi Biró Márton püspök életének, a barokk freskófestészetnek, Franz Anton Maulbertsch, a híres bécsi festő munkásságának, illetve a palota különböző építési szakaszainak bemutatása úgy, hogy az minden korosztály számára élmény legyen.

A modern, élményközpontú kiállítás két színes egyéniség Márton püspök és a festő Maulbertsch találkozásával és közös alkotásával ismertet meg a történetmesélés és interaktív eszközök segítségével. 3D-s kisfilmeken és kiterjesztett valóságon alapuló visual guide tartalmak, valamint holopiramisok segítségével mutatják be be a palota építéstörténeti fázisairól készült elméleti rekonstrukciókat.

 

 

 

A Rendezvényudvar új funkciót lát el a palota életében

A megújult palota belső udvara exkluzív helyszínt biztosít kulturális célú előadásokhoz, koncertekhez, valamint családi és céges rendezvényekhez egyaránt. Egyedülálló látványt nyújt a megújult belső homlokzat és a kapualj felújítása után kialakult összkép, ami a látogatók szeme elé tárul a háttérben a sümegi várral.

 

 

Kalandos kikapcsolódásra van lehetőség

A kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai programokon a látogatók több, különböző korosztály számára készült interaktív foglalkozásokon keresztül ismerhetik meg Padányi Biró Márton Püspök és Franz Anton Maulbertsch festőművész életét és munkásságát.

A múzeumpedagógiai programok célja, hogy kalandos kikapcsolódást és a játszva tanulás élményét nyújtsák a látogató családoknak és óvodai-, valamint iskolai csoportoknak egyaránt. 

 

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. koordinációjában, összesen 60 milliárd forintból nyerik vissza régi szépségüket Magyarország jelentős műemléki helyszínei. Az első ütemben 30 műemlék – 18 kastély és 12 vár – újul meg nemcsak régi szépségüket nyerve vissza, hanem új funkciókkal is gazdagodva, hogy adottságaikhoz méltó módon megfeleljenek a mai kor turisztikai igényeinek.  

 

 

Galéria

Mi épül?NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nkft.Dunántúli Magasépítő Kft.SZ-L Bau Építőipari Kft.Sümegműemlékfelújítás

Hírlevél

Hirdetés