A fejlesztési munkálatokat közel félmilliárd forintos beruházás keretében, a SZABADICS Építőipari Zrt. és a Horváth-Ép Közmű- Út- és Mélyépítő Kft. konzorciuma végzi el.
A Közbeszerzési Hatóság honlapján megjelent a Zalaegerszeg önkormányzatának út- és parkolóhely fejlesztési csomagja, amely összesen 14 projektet tartalmaz. A beruházás keretén belül a megyeszékhelyen számos ingatlan környezetében létesítenek vagy újítanak fel parkolóhelyeket, ezen felül több utcában gondoskodnak a meglévő közutak útburkolatának helyreállításáról.
A fejlesztés további elemeiként szerepel járdák, közmű vezetékek, csapadékvíz-elvezető rendszerek építése és felújítása, valamint egyéb mély és vízépítési feladatok elvégzése is, amelyhez kihirdették a nyertes kivitelezőket is.
Az összesen 439,8 millió forint értékű munkálatokat a SZABADICS Építőipari Zrt. és a Horváth-Ép Kft. konzorciuma végzi el.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Balaicz Zoltán polgármester tavaly azzal indokolta a városban zajló fejlesztéssorozatot, melyben ezek a projektek is megvalósulnak,
hogy a 60 ezres zalai megyeszékhelyen a 22 évvel ezelőtti 16 ezer helyett már több mint 35 ezer gépjárművet tartanak nyilván, miközben a város szerkezete évtizedek óta változatlan.
A térséget érintő nagyszabású infrastrukturális fejlesztések során most az alábbi munkálatokat végzik el a szakemberek.
A Baross Gábor utca 23-25. szám alatt egy 10 férőhelyes, merőleges beállású parkolót alakítanak ki a társasházak környezetében. A várakozóhelyek megközelítése érdekében leaszfaltozott kiszolgáló út is épül.
Az Ola utca 4386/8 hrsz. alatti ingatlanon egy 12 férőhelyes, gyeprácsos kialakítású parkolóhelyet építenek, melyhez további 43 méter hosszúságban kiemelt szegély és 31 méter hosszúságon süllyesztett szegély építése is szükséges.
A Pais Dezső és a Madách utca környezetében két projektet is végeznek:
A Vizslaparki utcában épül egy új várakozóhely, de felújítanak egy már meglévőt is:
Az Ady Endre és Vörösmarty utca környezetében a zöldterület helyén térköves parkolóhelyek kialakítása a feladat. Az érintett szakaszon felújítják a járdát és bekötik a csatornahálózatba a szomszédos ingatlan ereszcsatornáját is.
A Köztársaság utca. 85. szám alatt a meglévő, rossz állapotú parkolóhelyek helyreállítását követően új várakozóhelyeket építenek ki. A beavatkozással érintett területen ezen felül felújítják egy 50 méteres szakaszon a közlekedő utat is, és átépítik a meglévő csapadékcsatornát.
A Borostyán soron felújítják a már meglévő zúzalékos pályaszerkezetű, 135 méter hosszúságú útszakaszt, továbbá a csapadékvíz elvezetése érdekében sor kerül a meglévő vízelvezető vápa, földárok tisztításra és korszerűsítésére.
A Neszele utcában teljes szélességében felújítják a Zala-híd és Gébárti utca közötti mintegy 240 méter hosszúságú szakaszt. A szakemberek gondoskodnak a megsüllyedt közműnyomvonal javításáról pályaszerkezetcserével, illetve a csapadékvíz megfelelő elvezetése érdekében kicserélik a kiemelt szegélyt és visszaállítják a víznyelőaknák állapotát.
A Besenyő utcában renoválják a félkör ívű utcarész Cseresznyésszeri utca - Esze Tamás utca közötti mintegy 230 méter hosszúságú szakaszát, emellett, felújítják az orvosi rendelő előtt elhelyezkedő 13 férőhelyes parkolót is. Az érintett körzetben szükséges továbbá a meglévő nyílt vízelvezető árok profilozása is, ezen felül a feladatok részét képezi a meglévő ivóvíz bekötővezetékek cseréje is.
A Kinizsi utcában már a harmadik ütem részeként újul meg az útburkolat a Holub utca - Juhász Gyula utca közötti mintegy 225 méter hosszúságú szakaszon. A helyszínen a munka részét képezi többek között még a merőleges beállású parkolóhelyek aszfaltozása, és a szennyvízcsatorna rekonstrukciója is az aknák átépítésével, de új víznyelő és bekötőcsatorna is épül.
A Csácsi utcában a második ütem során újul meg az útburkolat a Domb utca - Damjanich János utca közötti 470 méteres szakaszon. Ezen felül ebben az utcában is épül új víznyelő, bekötőcsatorna, a Domb utcai kereszteződésben pedig a meglévő csatornát építik át. Továbbá kicserélik a kiemelt szegélyeket, valamint az ivóvíz vezetékeket is.
A közbeszerzés kitér arra is, hogy a Tomori utca - Szent László út - Dobó Katalin úton elvégzik a vízvezetékek rekonstrukcióját, ahol egy 185 méter hosszú szakaszon korszerű, az igényeknek megfelelő anyagú gerincvezeték, és egy új föld feletti tűzcsap is épül.
240 hallgatót fogad majd be 4800 négyzetméteres alapterületű beruházás.
Egy lépéssel közelebb a célhoz, Kistarcsa 16 tantermes iskolaépületének engedélyezési és kiviteli tervdokumentációjának elkészítésére írt ki közbeszerzést az Építési és Közlekedési Minisztérium.