2024.10.14, Hétfő
Jelentős esemény a Székesfehérvári Ciszterci Gimnázium új sportcsarnokánál: felkerült a bokréta

Jelentős esemény a Székesfehérvári Ciszterci Gimnázium új sportcsarnokánál: felkerült a bokréta

magyarepitok.hu, MTI

2022.02.18. 13:30 - Kalácska-Nagy Nóra

A Merkbau és a CLC-Construct végzett a II. ütem szerkezetépítési munkálataival.

Hirdetés

Bokrétaünnepséget tartottak a Székesfehérvári Ciszterci Gimnázium új sportcsarnokánál pénteken. Elérte ugyanis legmagasabb pontját az 1400 négyzetméteres sportközpont, melynek építése 2020 novemberében kezdődött el a Merkbau Zrt. generálkivitelezői munkájával.

Ahogyan korábban megírtuk, a Jókai utcában található intézményben a Merkbau szakemberei összesen három ütemben végeznek el bővítést. Az első ütemben az új sportközpont jön létre a gimnázium meglévő díszterme és tornaterme között. A CLC-Construct Kft. a szerkezetépítésért felelt az első és második ütem során.

A kétszintes új épületben a küzdőtér mellett öltözők, irodák és egy kondicionáló terem is épül. Az új épületszárny földszintjén továbbá egy - a diákok számára kialakított - étterem jön létre az azt kiszolgáló konyhával és tanári szobával. Az iskola jelenlegi díszterme és zsibongója szintén átépül.

A második és harmadik ütem munkálatai magában foglalják két újabb épületszint kivitelezését, amelyeken 12 tanterem, egy tanári helyiség és az őket kiszolgáló vizesblokkok és közlekedők kerülnek kialakításra.

Már a belső munkálatok folynak

Vati Gábor, a Merkbau projektvezetője friss helyzetjelentést adott az építkezésen folyó munkálatokról. Eszerint végeztek a II. ütem szerkezetépítési munkálataival, ennek apropóján került sor a pénteki bokrétaünnepségre.

Az I. ütemben vállalt feladatok szerint zajlanak a belső munkálatok is, úgy, mint szárazépítés, felületképzés, gépészeti és elektromos szerelések. A két új épületszint szerkezete szintén elkészült, és megkezdték a homlokzati nyílászárók beépítését, majd folytatják a belső munkálatokat ezen a két szinten is.

A projektvezető szerint különleges a sportcsarnok födémének szerkezeti kialakítása.

"A 22x30 méteres födém kétirányban alulbordás kialakítású, 1.75 méter magas monolit vasbeton gerendák alkotják a szerkezetet. A födém zsaluzása, vasszerelése jelentett nagy kihívást a szakemberek számára"

– tette hozzá.

A Ciszterci Szent István Gimnázium új épületszárnyának bokrétaünnepén Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta, hogy állami iskolafelújítások zajlanak országosan 940 helyszínen több mint 350 milliárd forintból. Ezeken felül 2013 óta 1161 tornaszoba, 598 tornaterem és 23 tanuszoda épült, 87 új tornacsarnok és 58 tanuszoda pedig még épül szerte az országban.

Vargha Tamás országgyűlési képviselő az öröm ünnepének nevezte a bokrétaünnepet, és köszönetet mondott a kormánynak azért a 4,2 milliárd forintos támogatásért, amely lehetővé tette a fejlesztést.

Bérczi L. Bernát zirci apát közölte, hogy a fejlesztésre 2017-ben kaptak 2,4 milliárd forintot a kormánytól, majd a második ütemre, amelyből a tantermek épülnek meg, tavaly kaptak újabb 1,67 milliárd forintot. Jelezte, hogy az első ütem szeptemberben, a második pedig az év végén készül el.

Cser-Palkovics András polgármester úgy vélte, ha elkészül a beruházás, minden adott lesz ahhoz, hogy az iskola múltjához és jelenéhez méltó legyen a jövője is.
Rámutatott, hogy a második ütem a Modern városok programból valósult volna meg, de a kormány végül külön forrást biztosított rá, így a felszabaduló 1,7 milliárd forintot a város más általános és középiskoláira tudják fordítani.

Galéria

Mi épül?Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Zrt.CLC-Construct Kft.Székesfehérvársportcsarnokbokrétaünnep

Hírlevél

Hirdetés