A MűvészetMalom közép-európai vonatkozásban is a kortárs képzőművészet meghatározó centruma. Adottságai és nagy látogatottságú időszakos tárlatai révén ma az ország harmadik legjelentősebb kiállítóhelyének számít.
Áprilisban kezdődik a szentendrei MűvészetMalom középső szárnyának rekonstrukciója − számolt be a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) igazgatója. Prosek Zoltán elmondta, hogy
az összesen bruttó 280 millió forintos beruházás legfontosabb eleme a három egységből álló épület középső részének befejezése, aminek során a földszinti udvari traktusban olyan többcélú terem jön létre, amelyben minikonferenciák, kiállítások rendezhetők, az emelt galériaszinten pedig az üvegezett felületek mögött múzeumpedagógiai helyiség lesz. Emellett a vizesedést is megszüntetik az egész épületben.
A nagy volumenű munka elvégzése azért is lett fontos, mert 2023-ban az Európai Iskola művészcsoportot bemutató nagyszabású kiállítással várják a közönséget, ezt követően az 1924-től 1949-ig működő Képzőművészek Új Társasága (KÚT) művei kapnak helyet, a két fő kiállításhoz pedig a kismúzeumok szatellitként csatlakoznak − tette hozzá Prosek Zoltán. Kiemelte:
az egész éven átívelő programsorozat fő helyszíne a MűvészetMalom lesz, megfelelő fizikai-műszaki körülmények biztosítása pedig azért is elengedhetetlen, mert leromlott állapotú helyszínre műtárgyak kölcsönzése sem lehetséges.
Az egykori szentendrei fűrészmalom XIX. század végi épülete Magyarország egyik legérdekesebb, legkülönlegesebb kiállítóhelye. Korniss Dezső és Deim Pál festőművészek ötlete alapján a Szentendre Művészetéért Alapítvány kezdeményezésére és a Szentendrei Építész Egylet együttműködésével jött létre, és 1999 júniusában nyílt meg a nagyközönség számára. Az alapítók célja egy modern művészeti központ létrehozása volt; a múzeum jelenleg időszakos kiállításoknak ad helyet.
A MűvészetMalmot az épület hangulata, változatos, különleges terei, és az intézmény több mint másfél évtizedes szakmai múltja is alkalmassá teszi arra, hogy nemcsak országos viszonylatban, hanem közép-európai vonatkozásban is a kortárs képzőművészet meghatározó centruma legyen. Adottságai és nagy látogatottságú időszakos tárlatai révén ma az ország harmadik legjelentősebb kiállítóhelyének számít.
Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.
A Mátyás-templom szomszédságában befejeződött az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium újjáépítése; a Dísz téren teljesen újjáépült az egykori Vöröskereszt-székház.