2024.10.13, Vasárnap
15 évnyi várakozás után épül idősotthon a XVI. kerületben
Fotók: Épkar Zrt.

15 évnyi várakozás után épül idősotthon a XVI. kerületben

bp16.hu

2023.04.21. 08:00 - Gyöngyösi Klaudia

A kivitlezés az Épkar Zrt. szakembereinek munkájával valósul meg.

Hirdetés

Ünnepélyes kereteken belül zajlott a XVI. kerületi Kertvárosi Idősek Otthona és Közösségi Központ alapkőletétele – derül ki a kivitelező Épkar Zrt. Facebook oldaláról. A munkaterület átadása március végén történt meg, mostantól pedig gőzerővel folyhatnak az építési munkálatok.

A helyi önkormányzat közleményében így nyilatkozott:

„15 évnyi várakozás után újra lesz idősotthon a kerületben, hamarosan egy 50 férőhelyes, XXI. századi színvonalú, minden igényt kielégítő intézménnyel és hiánypótló szolgáltatásokkal várják a nyugodt és biztonságos időskorra vágyó kertvárosi szépkorúakat.”

A beruházás várhatóan 2024 végén fejeződik be, a beköltözés pedig a 2025 évelejétől lesz lehetséges.

A tervek szerint a kivágott fáknak legalább a négyszeresét fogják visszaültetni, sőt egészen innovatív módon egy arborétum is helyet kap az intézmény mellett. Szász József alpolgármester elmondta, hogy az arborétum kialakítása egy nagyobb pontjához érkezik majd április 28-án, hiszen a Föld napja alkalmából közösségi ültetésre várják az érdeklődőket.

 

Mi épül?Épkar Zrt.XVI. kerületidősek otthonaalapkőBudapest

Hírlevél

Hirdetés