Személyzeti épületet és gépkocsiparkolót is kialakítottak.
Átadták az új légimentő bázist Miskolcon. A beruházás 700 millió forintos állami forrásból épült, a létesítmény kivitelezője a BORSOD KONSTRUKCIÓ Építőipari Kft.
A kivitelező egy darab mentőhelikopter befogadására alkalmas, csaknem 300 négyzetméter alapterületű, acél pillérvázas szerkezetű fűthető hangárt és garázst, öt személy elhelyezésére alkalmas, 160 négyzetméter alapterületű blokkot, egy fedett-nyitott gépkocsiparkolót, négy zárt tárolót, valamint egy zárt szennyvíztárolót is kialakított.
A miskolci bázis 22 éve üzemel. Alapvetően a környező megyék ellátásáért felel, de távolabbra is riasztható az adott mentési helyzet függvényében.
Az eseményen Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, az országban hét légimentő bázis működik (Budaörs, Miskolc, Debrecen, Szentes, Pécs, Sármellék, Balatonfüred), ahol kilenc mentőhelikopter teljesít szolgálatot. A teljesen új és korszerű miskolci állomás biztonságosabbá teszi a mentést, a helikopterek gyorsabban érhetnek a riasztás helyszínére, valamint kényelmesebbek a munkakörülmények.
Éves szinten országosan 3800 riasztást kapnak a légimentők, vagyis naponta átlagosan tíz esetben vonulnak ki helikopterrel a mentősök valamilyen balesethez vagy más riasztáshoz - ismertette az államtitkár.
Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója hangsúlyozta, az idén hetvenöt éves szervezet története összefonódik a légi mentéssel, ez a mentőegység különleges helyet foglal el a mentőszolgálatnál.
Az OMSZ 2020-ban adta át a Készenléti Rendőrségnek a légimentő társaság működtetését. Néhány hónapja a szekszárdi, most pedig a miskolci mentőbázis újulhatott meg.
Mindössze kilenc hónap alatt építette fel az 5300 négyzetméteres gyártócsarnokot a Weinberg.
A Dunakeszi Diáknegyed részeként megépült uszodát előcsarnokkal, illetve egy 33 méteres úszómedencével alakította ki a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. és a LATEREX Építő Zrt. konzorciuma.