Ezúttal a Nyíregyházi Egyetem két épülete kaphat energetikai felújítást.
A 20. század második felének modernista hagyomány szerint, jó minőségben és gondos tervek alapján épített nyíregyházi egyetemi épületek mára mégértek a felújításra. Az Egyetem az épületek értékeinek tiszteletben tartása mellett (mint az „A” épület mészkő burkolatának megőrzése) két vállalatot bízott meg épületeinek energetikai felújításával a nemrég megjelent hirdetmény alapján.
Az első részben az "A" épület energetikai felújítását végezheti el a TÖMB 2002 Kft. mintegy 630 millió forintból; ezt követően a Campus kollégiumának energetikai felújítására kerülhet sor, amelyet az EURO CAMPUS Kft.nyert el 400 millió forintos ajánlatával.
Az „A” épület kivitelezésének főbb mennyiségei (az épület nettó alapterülete: 8617,79 m2):
A „C” épület kivitelezésének főbb mennyiségei (az épület nettó alapterülete: 5900,36 m2):
Fóton az East Gate PRO negyedik csarnokát a Weinberg építette fel. A létesítmény már meg is kapta a BREEAM „Very Good” minősítését, jelezve azt, hogy fenntarthatósági szempontból is kiemelkedő.
A támogatások értéke 1,5 milliárd forint, a beruházások összköltségei 2,5 milliárd forintra rúgnak.