Többek közt a Kossuth Lajos Szakképző Iskolában egy új épületet építenek, amely a taműhelynek és tanteremnek is helyet ad.
Mintegy 3,6 milliárd forintos fejlesztést kap a Soproni Szakképzési Centrum – derült ki a projekt nyitórendezvényén.
A Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) támogatásával megvalósuló beruházásban felújítják és energetikailag korszerűsítik a Vas- és Villamosipari Technikum épületét és bővítik a tanműhelyet. A további munkálatok során
Kuntár Csaba, a Soproni Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta, mindezeken túl új eszközöket szereznek be a Fáy András Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban, a Handler Nándor Technikumban, a Vendéglátó, Kereskedelmi Technikumban és a Hunyadi János Technikumban.
A projektindító eseményen a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára is jelen volt.
Pölöskei Gáborné emlékeztetett, országosan 96 milliárd forint áll rendelkezésre a szakképző intézmények infrastruktúra- és eszközfejlesztésére, és a szakképzés átalakítása négy éve indult. Hangsúlyozta, a Soproni Szakképzési Centrum 3,6 milliárd forintos fejlesztése révén négy iskola újulhat meg.
Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a fejlesztéseknél fontos cél, hogy ne az adott pillanati, hanem a néhány évvel későbbi állapot szerinti legjobbat alkossák meg, úgy, hogy az jól illeszkedjen a környezetbe, a település képébe.
Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője azt hangoztatta, hogy az elmúlt években az egyházi fenntartású intézményeket is beleértve több mint tízmilliárd forintból újult meg Sopron oktatási infrastruktúrája, a bölcsődei ellátástól kezdve.
Hét emeletes lakópark beruházása rajtol el az év végén.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules, a Market építette fel a komplexumot.