Kiírták a tervpályázatot a Sokac-rév felújítására, még vízi színpad is épülhet.
A mohácsi Duna-part, Sokac-rév felújításának tervezésére írt ki közbeszerzést a Mohács 500 Nonprofit Kft. Az uniós közbeszerzési értesítőben közzétett hirdetmény szerint a projekt célja, hogy a folyópartnak ez a szakasza városi köztér jelleget öltsön, zöld találkozóhellyé váljon és vonzó célpont legyen a turisták és a felüdülést keresők számára is. A szóban forgó terület zöldfelületei a leírás szerint rendezetlensége miatt csak korlátozottan használhatóak szabadidős tevékenységekre.
A tervezőnek a gyalogos és a kerékpáros forgalomra koncentrálva közlekedési utakat kell nyitnia a városközpont és a vízpart között.
A tervezett beruházás nagyjából 12 ezer négyzetmétert érintene. Itt elsősorban a sport- és vízi turizmus feltételeinek kialakítását várják a pályázóktól. Emiatt kiemelt szempontként szerepel a kiírásban a személyhajó kikötők tervezése, amely kiszolgálná a sétahajókat, a motoros kishajók, valamint a szállodahajókat is.
A rév felújítása során a vendéglátó és szórakozóhelyeken kívül rekreációs tereket is szeretnének majd megvalósítani, többek között egy vízi színpadot.
A kiírás szerint megújítanák a védműveket, a hajójavító műhely épületét panzióvá alakítanák. A tervezési feladatok között szerepel ezenkívül egy kemping, kerékpár- és hajókölcsönző, csónakkikötő valamint a komp- és révátkelőhely tervezése is.





Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.