Közel 5000 négyzetméternyi épületen dolgoztak.
Átadták a Vertikál Group Nyrt. dombóvári üzemét, ahol 2,5 milliárd forintos fejlesztést valósítottak meg a Gazdasági és Innovációs Operatív Program Plusz 1,115 milliárd forintos támogatásával - közölte a műanyagiparral és környezetgazdálkodással foglalkozó cég június 6-án. A fejlesztés célja az volt, hogy csökkentsék a vásárolt műanyag alapanyagok mennyiségét, és nagyobb mértékben használják fel a saját technológiával előállított, újrahasznosított anyagokat - írták közleményükben.
Az üzemben 4580 négyzetméteren végeztek átalakítást, amellyel funkcióváltásra került sor az épületekben. Az ingatlanokon egy 377 kilowatt csúcsteljestményű, hibrid napelemes rendszert telepítettek, így megújuló energia fedezi a termelés és az üzemen belüli építmények energiaigényét, ami 40 százalékos megtakarítást jelent.
A fejlesztés során a Vertikál olyan anyagok begyűjtését és újrafeldolgozását valósította meg, amelyek nagy részét hasznosítás nélkül helyeznék el, és megsemmisítésük jelentős környezeti terheléssel járna. Azt írták, a projekttel a cég a hazai hulladékgazdálkodási piacon az elsők között valósíthatja meg a körforgásos gazdálkodás koncepcióját.
A projekt részeként három fröccsöntőgéppel bővült a társaság gépparkja, ezzel a gyártási technológia legalább 20 százalékkal rövidebb ciklusidővel működik, ami csökkenti a termékek fajlagos költségeit. A cég évente mintegy kétmillió darab ipari és lakossági felhasználású, prémium és háztartási műanyag alkatrészt gyárt.
A társaság 2023. július 1-től, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.-vel együttműködve öt régióban, 300-nál több településen több mint egymillió lakosnak végez szolgáltatást. A cégcsoport 487 dolgozót foglalkoztat, a dombóvári üzem létszáma a korábbi 46 helyett a beruházás után 100-ra nőtt. Az nyrt.-nek 2022-ben 7,4 milliárd, 2023-ban 12,5 milliárd forintos nettó árbevétele volt, a 2023-as 765 millió forint adózott eredményt a "növekedési célokkal összhangban" eredeménytartalékba helyezték.
A XIII. kerületi Marina City-ben 14 hektáron fognak összesen építkezni és 2500 lakást terveznek: az első két ütemben ezekből 363 készül el.
Uniós forrásokból finanszírozná a főváros Pest-Észak árvízvédelmi szakaszának újabb fejlesztési ütemében, három védvonal megerősítését. A projekt célja, hogy a fejlesztéssel a védművek magassága elérje azt a szintet, amelyet a 2013-as rekord árhullám nagysága alapján határoztak meg.