A nagyszabású újpesti sportfejlesztési program részeként elkészülő beruházásban két hatalmas jégcsarnok fog megépülni.
A ZÁÉV Építőipari Zrt. nyerte el a pályázatot, amelynek keretén belül egy közel 2000 négyzetméteres jégpályát alakítanak ki – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból. A pálya egy 3962 négyzetméteres jégcsarnok részeként fog megépülni az Újpesti Torna Egylet (UTE) által üzemeltetett Szilágyi utcai atlétikai sporttelepen. A beruházás nettó összege mintegy 4,69 milliárd forint.
A két előregyártott szerkezettel kialakított jégcsarnok mellett kiépítenek többek között:
A két csarnokot közös épületgépészeti és hűtési megoldások alkalmazásával fogják működtetni.
2017 augusztusában tették le az UTE Szilágyi úti sporttelepén egy többfunkciós sportcsarnok alapkövét, majd novemberben újabb forrásokat különítettek el a beruházássorozat megvalósítására. A most megvalósuló jégsportokkal kapcsolatos részprojekt kivitelezőjét tavaly április óta keresték, ennek a folyamatnak a lezárultával hamarosan elrajtolhat a munka.
Keretmegállapodással készíti elő nagyszabású fejlesztéseit a Budapest Airport.
Elkezdődnek az alapozási és építési munkák a Körszálló helyén: a nagygépes visszabontási szakasz lezárultával, mérföldkőhöz érkezett a The Icon by Marriott Residences Budapest beruházása. A Rózsadomb tövében olyan új toronyépület épül, amely megőrzi az egykori Körszálló jellegzetes hengerformáját és tömegarányait. A projekt műszaki hátteréről, kihívásairól, a szerkezetcsere okairól, az építészeti értékek továbbörökítéséről Balassa Lászlót, a Market Asset Management Zrt. ingatlanfejlesztési vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.