A Facebook, Netflix, Google és Microsoft beszállítójaként is ismert Lightware Budapesten már meglevő létesítményét bővíti, Szegeden pedig új szolgáltatóközpontot alakít ki.
Megtartották a fővárosban pénteken a Lightware legújabb beruházásának bejelentését: az eseményen arról számoltak be, hogy az audiovizuális termékeket gyártó magyar cég
ezáltal 43 új, felsőfokú végzettséget igénylő fejlesztőmérnöki munkahelyet teremtve.
Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta:
ezt az igen magas hozzáadott értékű és a gazdaság dimenzióváltását is elősegítő, kilencmilliárd forint értékű beruházást a kormány 2,4 milliárd forinttal támogatja. Mint elhangzott, a magyar tulajdonú, korábban két egyetemista által elindított vállalkozás a Google, a Facebook, a Netflix illetve a Microsoftnak beszállítói között is szerepel.
A vállalat, amelynek csaknem teljes bevétele az exportpiacokról származik, mindig is figyelmet fordított arra, hogy a fejlesztési tevékenységeit Magyarországon tartsa, a körülbelül négyszáz foglalkoztatottjából így több mint háromszázan hazánkban dolgoznak, és a szám most tovább nő.
A tárcavezető hangsúlyozta, a mostani beruházás is mutatja, hogy a gazdaság dimenzióváltásában bizony már a magyar tulajdonban lévő cégek is szerepet tudnak játszani, nem úgy, mint korábban.
"A magyar gazdaság szempontjából önmagán túlmutató jelentőségű beruházásról beszélünk, épp ezért a kormány örömmel nyújt támogatást ahhoz, hogy egy magyar vállalat egy világraszóló terméket Magyarországon, magyar mérnökökkel fejlesszen ki. Azt hiszem, ennél jobban megtérülő beruházás nagyon kevés van, ha van egyáltalán" - vélekedett.
Az egyik legősibb magyarországi kegyhelyen, a Somogy vármegyében található Andocson új közösségi- és művelődési ház épülhet. Jelenleg az egykori varroda épülete a helyszíne a kulturális eseményeknek.
Különleges műszaki megoldásokkal helyreállították a veszélyes partcsúszást a Tiszánál – számolt be a munkálatok lezárásáról az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Az 1,7 milliárd forintos beruházással Tiszavárkony és a közeli falvak árvízi biztonsága javult.