A jelenlegi gyerekorvosi rendelőben a védőnőket helyezik majd el, a gyerekorvosok pedig egy korszerű, új rendelőben dolgozhatnak.
A Pest vármegyei Nagykovácsiban november 20-án letették az újonnan épülő gyerekorvosi rendelő alapkövét. A korábbi közbeszerzési adatok szerint a helyi bölcsőde közvetlen szomszédságában zajló beruházás kivitelezője a DC Bau Invest Kft., nettó 181 milliós szerződéses érték mellett.
A szerdai eseményen Menczer Tamás, a Pest vármegyei település országgyűlési képviselője is részt vett. A politikus kiemelte, az épülő gyermekorvosi rendelőben egy laborhelyiség is helyet kap majd. Az itt elvégezhető vizsgálatokért a jövőben nem kell a János kórházba menni, ami nagy segítséget jelent a családoknak.
Kiszelné Mohos Katalin, Nagykovácsi polgármestere köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a településen élő lakosság egynegyede gyermekkorú, ezért az önkormányzat nagyon nagy figyelmet fordít rájuk. „A jelenleg működő gyerekorvosi rendelőben a védőnőket helyezik majd el, a gyerekorvosok pedig egy korszerű, a helyi igényeknek megfelelő új rendelőben gyógyíthatnak a jövőben” - tette hozzá.
Alaposan átformálják Kőszeg egyik legfontosabb közlekedési csomópontját: a vasútállomás mellé új autóbusz-pályaudvar és P+R parkoló épül, új utakkal és kerékpáros kapcsolatokkal rendezik át a környéket, miközben a 87-es főút egy szakasza is megújul.
Több, mint 300 millió forintból korszerűsítheti a Hajdú-Bihar megyei iskolákat a TÖMB 2002.