Csak az első ütemben 16 cég több mint 13 milliárd forint értékben hajt végre benne beruházást.
Hamarosan használatba vehetik a kis- és középvállakozások a Debrecen Déli Gazdasági Övezetében kialakított KKV Parkot, amelynek első üteme megvalósítását kétmilliárd forinttal támogatta a kormány.
A kis- és középvállalkozások letelepedését szolgáló létesítményt országosan is példaértékűnek nevezte Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és közepes vállalkozások fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken, a helyszínen tartott tájékoztatóján.
Papp László polgármester tájékoztatása szerint a KKV Park 14 hektáron valósul meg a 710 hektáron elhelyezkedő Déli Gazdasági Övezetben. A KKV Park első ütemét két évvel ezelőtt indították.
A szerződéseket 2022-ben kötötték meg, a pályázat megnyitásakor 24 óra alatt megtelt a projektre jelentkezőkkel - idézte fel. Elmondta:
16 cég vásárolt beruházási területet, 11 gyártó, 1 logisztikai 4 pedig ipari szolgáltatási tevékenységet tervez itt folytatni. Az első ütemben a cégek közel 13,2 milliárd forint értékben hajt végre beruházást, aminek következtében 256 munkahelyet is teremtenek.
A fejlesztéseknek köszönhetően 19 500 négyzetméterrel bővül Debrecen város ingatlanállománya. A polgármester kiemelte, hogy a parkban a kis- és közepes vállalkozások fizikai közelségbe kerülnek a multikhoz, és megmutathatják életképességüket.
Hosszútávú fenntarthatóságra törekednek hazánk egyik leghíresebb barokk műemlékegyüttesénél, ehhez pedig fel kell tárni a problémákat.
Két tér megújítása kezdődhet el Zuglóban. Az Örs vezér tér mellett elkezdődik az Egressy tér modernizációjának tervezése. A tervezőknek meg kell őrizniük az Örs vezér tér egyik legismertebb épületét, az egykori forgalomirányító központként működő Gombát.