Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.
Közbeszerzési felhívást tett közzé a napokban Mezőhegyes Város Önkormányzata, amelyben várja a ajánlatokat a tervek szerint négy helyszínen megvalósuló, átfogó infrastrukturális fejlesztés kivitelezésére. Az ajánlattevők többek között: parkolók, nyilvános mosdó és zenepavilon építésére, útfelújításra, tómeder kotrására, parkosításra és sétautak kialakításának feladataira jelentkezhetnek. A projekt megvalósulásának feltétele, hogy a TOP PLUSZ uniós projekt irányító hatóság általi utóellenőrzésének eredménye kedvező lesz.
Összetett projekt megvalósítására készül Európa legrégebbi állami ménesbirtokának otthont adó és a lovai nyomán világhírűvé vált alföldi város. A közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint a település elvégeztetné a népszerű horgász és kirándulóhely, a Békás-tó részleges mederkotrását. A nyertes ajánlattevőre nagyjából 1150 köbméter iszap kiemelése, majd száradás utáni elszállításának feladata vár. A rézsűrendezés és a partvédelem biztosítása is szerepel 603 méteren akácfa cölöpsor telepítéssel a projektelemek között. Másfél méter szélességben, 860 méter hosszan a víz mentén burkolatépítési munkák is várnak majd a kiválasztott cég szakembereire. Ezenkívül egy kijelölt 1850 négyzetméteres területre utcabútorokat és növényeket telepítenek.
A fejlesztés részeként a tóhoz látogatók számára nyilvános mosdót, valamint mozgáskorlátozott parkolóhelyet is építenének. A források szerint a tavat az 1970-es években kubikus gödrök helyén alakították ki, de a víz mindig megszökött a medréből. Az évtizedeken át elhanyagolt terület kitisztítása után a térség népszerű találkozó- és pihenőhelyévé vált.
Az átfogó projekt része a Hársfa utca és az ottani kerékpárút felújítása is. Ennek keretében közel 981 méter hosszan a meglévő közlekedési folyosót 4-ről 5 méteresre szélesítenék ki.
Az itt található kerékpárút szintén biztonságosabbá válthat 697 méter hosszú szakaszon azáltal, hogy széltében fél méterrel bővülne.
Az említett utca mentén parkot is létesítenének a meglévő zöldfelület növényállományának kibővítésével. Új térburkolat elhelyezésével gyalogos sétány, pihenőhely is épülne. A terület megközelítését segítheti az akadálymentes parkolók kijelölése, de kialakítanának kerékpártárolókat is.
A Csekonics park új növények telepítésével szépülne meg és új funkciókat is betölthet egy átfogó fejlesztés megvalósulásával. A terület a passzív pihenést kedvelőkön kívül, kedvezne az aktivitási lehetőségeket keresőknek is.
A kiírás szerint a gyerekek számára játszótér épülne, ezenkívül kialakítanának egy komplex saját súlyos edzőállomást. Az idősebbeket sétaút és pihenő-találkozóhelyek építésével ösztönöznék a szabadtéri időtöltésre.
A növényzet és utcabútorzat megújítása mellett, a nyertes ajánlattevő feladata lenne új vízbekötés és a minősítés megszerzésével ivókút létesítése is.
A város szívében lévő Szent György téren a tervek szerint megfiatalítanák a faállományt. A veszélyes fák kivágása után, újakat telepítenének. Sétautak is épülnének a téren, amelynek megközelítését a múzeum és a templom közelében létesítendő új parkolóhelyek is segíthetik majd. A korábbi KRESZ-park kibővítésével létrehozott rendezvénytérre új zenepavilon kerülhet. A kiírás szerint a minden oldalán nyitott, nyolcszög alakú magastetős, fenyőfából készülő építmény bruttó alapterülete közel 18 négyzetméter lenne.
A kivitelezés akkor kezdődhet el, ha kedvező eredménnyel lezárul a TOP PLUSZ uniós projekt irányító hatóság általi utóellenőrzése.
Mintegy 4 milliárd forintból. A kerület beruházásában gyermekorvosi központ, 100 fős óvoda, és 24 fős bölcsőde készült el.
Tavasszal kezdődhetnek a munkálatok, amelyben az 50 méteres versenymedencét és annak gépészetét is modernizálják.