Kevesebb mint másfél év alatt minden munkával végzett a KE-VÍZ a Kállai Kettős Rendezvény- és Konferenciaközpont kivitelezésén.
Utoljára ősszel számoltunk be arról, hogy a KE-VÍZ 21 Zrt. jó ütemben halad Nagykálló új kulturális központjának kivitelezésével. 2023 decemberében indult az építkezés, amelyen tavaly novemberben már formát öltött a Kállai Kettős Rendezvény- és Konferenciaközpont végleges homlokzata, 2025 márciusára pedig a belső munkálatokkal is elkészült a kivitelező.
Legutóbbi cikkünk óta elkészült az épület külső homlokzati burkolata, külső térburkolata, sőt, a füvesítés és fásítás is. A parkolóban már telepítették a két AC autótöltőt. Amint Héver Gábor projektvezető tájékoztatta lapunkat:
„Megtörtént az épület műszaki átadás-átvételi eljárásának lezárása, az épületet a megrendelő birtokába átadtuk, amelynek időközben elindult a használatbavételi engedélyezési eljárása is. Fontos megjegyezni, hogy a gyors és kiváló minőségű munka elvégzéshez elengedhetetlen volt a példás együttműködés a jelenlegi, és az előző önkormányzati testülettel. Ugyancsak előremutató és követendő a tervezővel és az alvállalkozókkal kialakított eredményes munkakapcsolat.”
Megvalósulási BIM modellt is átadhattak a megrendelőnek, amely az elkészült szerkezeteket és az eltakarandó épületgépészeti elemeket is megmutatja, így nagyban segíti majd az épület hosszútávú karbantartását.
„Személyfelvonó biztosítja a szintek közötti akadálymentes közlekedést, ahol a kávézó előtti vendégtérben szerződésünk szerint elhelyeztük a székeket, asztalokat és kanapékat, de ugyanígy a földszinten kialakítottuk a rendezvények kiszolgálására alkalmas főzőkonyhát is” – részletezte Héver Gábor. A kétszintes épület földszintjén, a 300 fő befogadására alkalmas, plenáris rendezvényterem művészeti előadások, koncertek és városi rendezvények; a 252 fős mobil lelátórendszer összezárásával pedig akár bálok, zenés-táncos rendezvények lebonyolítására is alkalmas lesz.
„Egy mobilszínpad és további színpadtechnikai elemek beépítése támogatja emellett az épület multifunkcionális jellegét” – hangsúlyozta a projektvezető.
Nagykálló új konferenciaközpontjának emeleti részén 150 fő befogadására alkalmas rendezvényterem készült, amelyhez öltözők és raktárak kapcsolódnak. Az épületgépészeti berendezések szintén az emeleti részen kaptak helyet, a légtechnikai gépek és a hőszivattyú pedig a lapostetős épület tetőszerkezetére került csakúgy, mint a napelemek.
A kivitelezési munka, az épület beüzemelése és próbaüzeme is lezajlott. Az üzemeltetőnek átadtak minden információt a használathoz; a berendezések használatához elengedhetetlen oktatások is lezajlottak.
Még hátra van a Kállai Kettős Rendezvény- Konferenciaközpont, valamint a főtér közötti gyalogos kapcsolat megteremtése, illetve az épület keleti oldalán egy közösségi játszótér és kondipark kiépítése, ami külön projektként valósulhat meg.
Elkészült a Sátoraljaújhely-Hollóháza-Kéked közötti 18 kilométernyi útfejlesztés. A 3719-es út felújítása gördülékenyebbé teszi az eljutást a Zemplén térségéből az M30-as autópályáig.
A bölcsődei ellátáson kívül, az igény szerinti korai fejlesztés körülményeit is megteremtették az új dabasi intézményben.