A telepen 30 ezer négyzetméteren nevelnek víziszárnyasokat.
Ünnepélyesen megtartották a Bács-Tak cégcsoport Mélykúton, Bács-Kiskun vármegye déli részén épült víziszárnyasnevelő-telepének ünnepélyes megnyitóját hétfőn.
Mélykúton az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb telepét adhatják át - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a létesítmény elkészülte alkalmából tartott sajtótájékoztatón. A fejlesztéshez gratulált a cégcsoportnak, jelezve: ilyen léptékű fejlesztés nem valósulhatott volna meg az elkötelezett hazai vállalkozók nélkül, mint a Bács-Tak cégcsoport vezetői, akik építkeznek, beruháznak, a legmodernebb technológiákat alkalmazzák a fenntarthatóság, az innováció, és a minőség jegyében.
A telep közel 2 milliárd forint állami támogatással valósult meg, és több mint egy egyszerű állattartó telep: a minőség, a biztonság, a járványvédelem, és az állatjólét egységes rendszere. "Új mérce az állattenyésztésben" - fogalmazott a miniszter, hozzátette:
évente akár 1,2 millió kacsát tudnak felnevelni, a 30 ezer négyzetméternyi nevelőfelületen, ahol az állatjólétet, az etetés, itatás, hőmérsékletszabályozás és szellőztetés automatizálása biztosítja.
A zárt technológia, és a szigorú higiéniai előírások pedig a maximális biztonságot garantálják - ismertette. Nemzetközi mércével is a legszigorúbb szabályokat vezetik be, hogy ezzel is biztosítsák a termelés átláthatóságát, valamint a magyar élelmiszeripar legfontosabb értékeit: a minőséget és az élelmiszerbiztonságot.
A Bács-Tak Csoport Magyarország egyik vezető víziszárnyas-nevelő és értékesítő cégcsoportja. Tevékenységét Dél-Magyarországon végzi 17 telephelyen, illetve időszaktól függően 50-100 bérnevelővel áll szerződéses kapcsolatban. A csoport éves konszolidált árbevétele megközelíti a 20 milliárd forintot, évente közel 30 ezer tonna pecsenyekacsát és húslibát dolgoz fel, illetve értékesít. Az értékesítés közel kétharmada nyugat-európai export.
Már a szerkezeti megerősítéseket végzi az Épkar a Semmelweis Ferenc téri épületén.
A Mathias Corvinus Collegium miskolci tehetséggondozó központjának kialakítását célzó, közel 19 milliárd forintos beruházás kivitelezését az Épkar Zrt. vezette konzorcium végzi.