Több mint 843 millió forintból végzik el a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő energetikai fejlesztését.
1955-ben kezdtek olajkutató fúrásokat Bogácson, olaj helyett azonban 60-70 fokos víz tört fel a fúrólyukból. Pár év múlva 1958-59-ben indították el a termálvíz kinyerését, ami mellett már ásták is az első fürdőmedence gödrét a helybeliek – társadalmi munkában. A bogácsi fürdő azóta folyamatosan fejlődik, sorra nyílnak a különböző medencék, élményelemek, ma pedig már egész évben várja a gyógyulni, pihenni vágyó fürdőzőket.
Néhány hónapja számoltunk be arról, hogy négy csúszdával felszerelt vízi várat építenek a fürdőben, és máris itt a következő nagy fejlesztés: összesen 843,92 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból komplex energetikai fejlesztést valósít meg a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdőben a Bogácsi Thermálfürdő Kft.
Az MTI beszámolója szerint a támogatásból a fürdőben napelemes kiserőművet létesítenek, korszerűsítik a térvilágítást, valamint felújítják a fürdő hőenergia-ellátó rendszerét is. A gyógyászati épületben új szellőző-párátlanító rendszert, valamint padlófűtési rendszert alakítanak ki, emellett a hideg vizes úszómedence technológiai gépészete is megújul.
Mindezek mellett sor kerül még az általános gépészeti rendszerek felújítására, a meglévő vízgépészeti és a kapcsolódó épületgépészeti berendezések, valamint a termál-gerincvezeték cseréjére is. A beruházásban egy új kút fúrása és bekötése, valamint az első számú hideg vizes kút szivattyújának cseréje is megtörténik - közölték.
A bogácsi fürdőben az épületek és a medencék fűtését, vízellátását biztosító gépészeti berendezések vezérlésére, szabályozására, valamint felügyeletére épületfelügyeleti rendszer épül. A fejlesztés célja, többek között az, hogy csökkentsék a fürdő villamos- és hőenergia-felhasználását megújuló energia és korszerűbb megoldások alkalmazásával.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Pluszban zajló beruházás várhatóan jövő március végére készül el - olvasható a közleményben.
A befejezéshez közeledik Horvátország eddigi legjelentősebb, mintegy 700 millió eurós ipari projektje, az INA olajipari vállalat rijekai olajfinomítójának korszerűsítése. Az INA 49,08 százaléka a Mol-é, 44,84 százaléka a horvát államé.
2027 végére megvalósuló, csaknem egymilliárd forintos beruházás indult a Körös-Maros Nemzeti Parkban.