Átfogó, az út- a víz -és a szennyvízhálózatot is érintő fejlesztésbe kezd az ipari parkjában Cegléd. Az infrastruktúra beruházással újabb telkeket tehetnek vonzóvá a befektetők számára.
Augusztus első hetében a munkaterület átadásával elkezdődhetett a harmadik fejlesztési ütem a Ceglédi Ipari Parkban. A város megbízásából az infrastruktúrahálózat bővítését a közbeszerzési eljáráson kiválasztott Globe Aqua Kft. végezheti el. A projekt megvalósításával az ipari parkban új ipari telkeket alakítnak ki úthálózattal, víz -és szennyvíz-ellátással.
Egy 741 méteres új átkötő út megépítésével is javítana az Ipari Park megközelítésén a Pest vármegyében fekvő város önkormányzata. A Cegléd belterületén lévő parkot két irányból lehet megközelíteni, ezeket a közlekedési folyosókat fűzné össze a mostani fejlesztés. A hat méter széles, 1,5 méteres padkával épülő 2x1 sávos úttal, újabb telkek válnak jól megközelíthetővé. A vízelvezetést egyoldali eséssel oldják meg.
Felmerülhet ugyanakkor az altalaj teherbírásának cementes stabilizációval történő megerősítése is. A tervezett út magassági kialakítása csatlakozik az ipari parkot közrezáró két útpályaszerkezethez. Az új közlekedési folyosó szükség esetén 20 centiméteres cementes talajstabilizálás után, 20 centiméter vastag kavicságyazatra épül meg. A 20 centiméteres útalapra összesen 10 centiméter vastagságban kerül kötő, illetve kopóréteg.
A beruházás keretében fejlesztik az ipari park vízellátását. Az új körvezetéknek két csatlakozási pontja lesz. Az vízgerinc vezeték teljes hossza: 1006 fm. Az ipari területen a 3 db ipari ingatlan vezetékes vízellátása kerül kialakításra, vízmérő akna elhelyezésével.
A projekt része az ipari park szennyvíz-hálózatának bővítése is mintegy 578 méter hosszúságban. A gravitációsan összegyűjtött szennyvizet az ipartelepen belül egy szennyvízátemelőbe vezetik. A süllyesztett vasbeton aknát úgy helyezik el, hogy annak tisztítását tisztító autóval tudják elvégezni.
A szennyvízátemelő külön háromfázisú mérővel ellátott villamos csatlakozással épül, komplett vezérlő szekrénnyel együtt. Ez továbbítja majd a tisztítandó vizet az Ipartelepi úton keresztül, az út melletti gravitációs fogadó aknába. Az ipari park szennyvize a városi csatornahálózaton keresztül jut a Ceglédi szennyvíztelepre.
A város új munkahelyeket teremtő vállalkozások érkezését remélik a fejlesztéstől.
A mart aszfalt újrahasznosításával végez útfelújítást a HE-DO Monorierdőn; és a csapadékvíz hatékonyabb elvezetése érdekében új vízelvezetőket is kiépítenek.
A budapesti agglomerációban tervezett új iskola szőlőtő és szőlőfürt mintázatára épülő elrendezése erősíti az intézmény közösségi és kulturális szerepét is.