2024.04.16, Kedd
Street workout parkokra pályázhatnak az önkormányzatok

Street workout parkokra pályázhatnak az önkormányzatok

kormany.hu, bmsk.hu

2016.07.05. 16:22 - Antal Zsófia

Negyven és százötven négyzetméter közötti sportparkok épülhetnek az NFM új pályázata keretében. Az önkormányzatok augusztus közepéig nyújthatják be igényüket.

Hirdetés

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden tájékoztatott a „Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program” indulásáról. A program célja, hogy a rendszeresen sportolók számát növeljék, mivel jelenleg a felnőtt lakosság csupán 10-15 százaléka sportol legalább heti két alkalommal. Ezen az arányon a helyben rendelkezésre álló sportinfrastruktúra bővítésével szeretnének változtatni.

A program megvalósítására az idei első ütemben 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ezen összeg terhére települési önkormányzatok nyújthatnak be pályázatot kültéri sportparkok létesítése érdekében, 2016. augusztus 15-ig. A 2017-es költségvetésből további 5,5 milliárd forint értékű sportpark épülhet meg.

Négyféle sportpark kategóriára lehet pályázni, melyek mindegyike gumi burkolatú: alapterület szerint 40, 70, 90 vagy 150 négyzetméteres park építhető. A parkokba street workout eszközöket telepítenek, a negyven négyzetméteresekbe ötöt, míg a legnagyobb, százötven négyzetméteres parkokban már tizenöt eszköz kap majd helyet. Ezek olyan gyakorlatok elvégzését teszik majd lehetővé, mint a húzódzkodás, tolódzkodás, lépcsőzés vagy a függeszkedés. Az önkormányzatok némi önerő biztosítása esetén 200 vagy 400 méteres futókört is igényelhetnek.

A parkok éppítetője az NFM háttérintézménye, a Nemzeti Sportközpontok lesz. Az építési ingatlanokat a kérelmező önkormányzatoknak kell biztosítaniuk (építkezésre kész állapotban), a megépülés után azonban a sportparkok ellenérték nélkül az önkormányzat vagy az állam tulajdonába kerülnek. A parkok fenntartásáról szintén az önkormányzatoknak kell majd gondoskodniuk az átadástól számított legalább 5 évig.

Egy település több sportparkra is pályázhat a lakónépességével arányosan. Az ezer fő alatti települések egy parkot kaphatnak, míg ötvenezer lakos felett már tíz parkra is lehet igényt benyújtani.

A programot a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK) bonyolítja le. A támogatási kérelmek elfogadásáról a nemzeti fejlesztési miniszter dönt, hat főből álló előkészítő bizottság javaslata alapján.

PályázatoksportberuházásokNemzeti Fejlesztési Minisztérium

Hírlevél

Hirdetés