A sziklába vájt felvonó megépítésével a várnegyeden keresztül összekapcsolódhat a belváros és a Séd-parti rekreációs terület. Az oda vezető alagutat egy lánctalpas, ütvebontó kalapáccsal felszerelt munkagép végzi majd.
Egyedülálló megoldással teszik akadálymentessé a megújuló veszprémi várnegyedet – derült ki a lapunkhoz eljuttatott közleményből. A Veszprémi Főegyházmegye 2020-ban kezdett hozzá a 18 érsekségi épület megújításához, amely során 35 ezer négyzetméter épített és 10 ezer négyzetméter zöldterületet fejlesztenek. Ennek részét képezi a július végén elkezdett projekt.
Az épülő lift 36 méteres magasságba, a veszprémi várnegyed egyik legszebb kertjébe viszi majd fel a látogatókat. A lift alsó állomását a Jókai Mór utcából lehet majd megközelíteni egy több mint 20 méteres alagúton keresztül. A felső állomást a Vár utca végén, a Körmendy Ház kertjében alakítják ki.
A liftakna a várhegy belsejében 36 méter hosszú lesz, vagyis körülbelül olyan magas, mint egy tízemeletes panelház. A keresztmetszete közel 6x4 méteres lesz az aknának, amelyben két liftet helyeznek majd el.
A közleményben Vörös Tamás DLA, főépítész részletesen beszámolt a liftakna kialakításához alkalmazott speciális eljárásról. „Ez eltér a széles körben használt bányászati technológiától: kisebb keresztmetszetű és fordulatszámú fúrásokkal haladnak majd előre, így nem veszélyeztetik a környezetet, sem az épületeket, sem a várfalat” – hangsúlyozta a szakember.
A Jókai Mór utcából induló alagutat sem robbantásos technológiával alakítják ki: a kemény dolomit kőzet és a környék beépítettsége miatt ütvebontó kalapáccsal felszerelt munkagépet használnak.
A 10 tonnás, lánctalpas szerkezetet tréleren szállították a helyszínre, a gép végén bontó tüske található, amelyet a helyi kemény kőzethez igazítva éleztek ki. Az ütvebontó 8 óra alatt mintegy 10-20 m3 anyagot tud kiásni.
A lift kialakításához alapos körültekintéssel választották ki a kivitelezőt. A bányászati fúrásokat végző cég az elmúlt években több hasonló projektben is részt vett: többek között a 3-as metró felújításában és a 4-es metró építésében, valamint – ami a leginkább hasonlít a jelenlegi feladatokhoz – a budai várban található Országos Széchényi Könyvtárnál a lépcsőház és a lift kialakítását is ők végezték.
A lift több évtizede megoldásra váró problémákra nyújt választ. A Vár utca – amely eddig zárt végű volt – mostantól nyitott lesz, a várnegyed mindkét irányból könnyebben megközelíthetővé válik, így új turisztikai útvonalak jöhetnek létre Veszprémben.
„A lift megépítésével a belváros és a Séd-parti rekreációs terület a várnegyeden keresztül összekapcsolódhat - idézte a közlemény Vörös Tamást. „Együtt fejlődhet tovább a Patak tér és környezete, valamint az Óváros téren keresztül csatlakozó városrész. A belváros és a környező területek között a várnegyed egy különleges városépítészeti kapcsolóelemmé válik, ahova élményszerű megérkezni és amin jó áthaladni.”
Hozzátette, a lift megépítésének legfontosabb célja a lehető legmagasabb szintű akadálymentesítés: a jövőben a várnegyed nemcsak a kerekesszékkel közlekedők, de az idős, nehezebben mozgó látogatók, valamint a babakocsit használó családok számára is könnyen megközelíthetővé válik.
Hogy a munkálatok a környéken élők számára minél kevesebb kellemetlenséget okozzanak, a kivitelező a szállópor ellen permetezéssel védekezik majd, emellett zajcsillapító burkolatot készít, hétköznapokon 17 óra után és hétvégenként pedig tervezetten nem lesz munkavégzés.




Szentendrén hozták létre az ország első Mintaházparkját, amely bemutatja, hogyan építkezhetünk ma fenntarthatóan. Itt épült fel a Leier mintaháza is, ami előremutató építészeti és gépészeti megoldásaival példát mutat az építkezni szándékozó családoknak.
Óránként akár 10 négyzetméter falat képes építeni, több mint 3 méteres magasságig dolgozik.