2024.10.12, Szombat
Tesztpálya épül Zalaegerszegen

Tesztpálya épül Zalaegerszegen

magyarepitok.hu

2016.05.19. 14:04 - Hegedűs Gergely

500 kilométeres körzeten belül nem található olyan járműipari tesztpálya, melynek megépítéséről a kormány most döntött. Elsősorban önjáró autókat tesztelnek majd rajta mesterséges körülmények között.

Hirdetés

Tesztpálya megépítéséről szóló szándéknyilatkozatot írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kutatás-fejlesztésben résztvevő intézmények és autóipari cégek vezetőivel. Az NGM közleményéből kiderült, a zalaegerszegi beruházás a hazai járműgyártás technológiai megújítását szolgálja, valamint erősíti Magyarország versenyképességét és regionális járműipari pozícióját. Továbbá növelheti a működő tőke-beáramlást, erősítheti a vállalati-felsőoktatási együttműködést és fenntartható kutatói munkahelyeket teremthet.

A szándéknyilatkozatban foglaltak szerint az aláírók együttműködésre törekszenek a következő területeken:

  • autonóm járművek
  • elektromobilitás
  • intelligens út-jármű-rendszerek (connected-car)
  • valós körülmények közötti fogyasztás és emissziómérés (RDE)
  • aktív biztonsági rendszerek

Varga Mihály a sajtóközleményben hangsúlyozta: fontos, hogy Magyarország járuljon hozzá a modern ipari eljárások kialakításához. Jelenleg 500 kilométeres körzeten belül nem található a leendő hazai tesztpályához hasonló, így magas színvonalon lehet a régiónkban megtelepedett járműipari vállalatok igényeit kielégíteni.

A szándéknyilatkozat aláírásában az alábbi cégvezetők vettek részt:

  • Reinitz Zoltán, az Avl Autókut Mérnöki Kft. vezetője,
  • Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora,
  • Henning Döll és Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary Kft. vezetői,
  • Mészáros Csaba, az Evopro Kft. vezérigazgatója,
  • Monostori László, az MTA SZTAKI igazgatója,
  • Ábrahám László, a National Instruments Hungary Kft. igazgatója,
  • Javier González Pareja (Robert Bosch Kft.),
  • Stasztny Péter (Smr Hungary Bt.),
  • Marc de Bastos Eckstein (Thyssenkrupp Presta Hungary Kft.),
  • Aodh Mac Fhionnbhairr (Tüv Rheinland Intercert Kft.),
  • Nagy Tibor (Zf Hungária Kft.).
GazdaságZalaegerszegautóipar

Hírlevél

Hirdetés