A Bács-Kiskun megyei településen négy utca kapott új burkolatot, összesen több mint 3 kilométer hosszan.
A Soltút Kft. Pirtón összesen 110,8 millió forintból épített be 9600 négyzetméter aszfaltot, amely több mint 3 kilométernyi új útra volt elegendő.
A legnagyobb felújítást a Rákóczi utca kapta, ahová 1100 méter hosszan nagy szilárdságú útburkolat került. Erre az utcában lévő vállalkozáshoz közlekedő kamionok miatt volt szükség – mondta el Nagy Ferenc polgármester. A Kiffer utcára szintén megerősített aszfalt került, emellett az Ady Endre utcában, és a Táncsics utca Kiffer és Ady utcák közötti szakaszán is új aszfalton járhatnak a pirtóiak.
A hétfőn átadott beruházás során a település harminc évnél is régebben épült belterületi útjait újították fel. A fejlesztés nem csak a lakosságnak, de a helyi vállalkozásoknak is régi igénye volt.
Közvetlen kerékpáros kapcsolatok, új zöldfelületek és biztonságosabb közlekedés lesz a HE-DO munkájának eredménye.
Az M1-es autópálya bővítésével együtt átépítik és modernizálják a pihenőhelyeket is. A Concó esetében nemcsak új kamionparkolók épülnek, hanem a közelében lévő híd helyett egy új is épül, amely alatt elfér a kiszélesített főpálya és a lehajtóág is.