2024.04.19, Péntek
Az M1-estől akár az M3-asig is elérhet a Galvani-híd közlekedési folyosója

Az M1-estől akár az M3-asig is elérhet a Galvani-híd közlekedési folyosója

magyaridok.hu

2017.07.17. 08:38 - Hegedűs Gergely

Napi 42 ezer autóval csökkenhet a fővárosi hidak forgalma az új híd által, amit a szakértő szerint nem lenne érdemes délebbre vinni.

Hirdetés

A Magyar Idők egy közlekedési szakértő segítségével járta körbe a Budapest új hídjaként megépülő Galvani-híd beruházását, melyre nemrég írták ki a tervpályázatot.

Andó Gergely, a Közlekedésvilág szaklap főszerkesztője elmondta, az új hídnak az rendeltetése, hogy könnyítsen a jelenleg túlzsúfolt Rákóczi híd és a Hungária körút forgalmán. „Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy a Rákóczi híd és az M0-s déli híd között hol épül, az a fontos, hogy az oda vezető utak megfelelő kapacitással rendelkezzenek” – hangsúlyozta az újságíró. A sajtóban megjelent kritikákra reagálva hozzátette, a Galvani út, az Andor út és az Egér út közvetlen kapcsolatot ad a hídnak az M1-M7 bevezetőjéhez, ami egy ettől délebbre eső híd esetén nem teljesülne a Rózsavölgy kertvárosa és kisutcái miatt.

A hídról a pesti oldalon levezető útnak alul- vagy felüljáróval kell majd kereszteznie az ott fekvő vasúti létesítményeket. A továbbiakban a nyomvonal az Illatos úton éri el a Határ utat, majd azt követve az Üllőit, majd folytatódik a Jászberényi útig. Ezt a vonalat folytatva a szakértő egy olyan folyosót vázolt fel, ami összességében az M1-M7 bevezetőjétől egészen az M3-asig biztosítana átjárhatóságot. „A további fejlesztések során kiépülhet a Fehér út–Nagy Lajos király útja vonalában egy külső körút, amely a Hungária-gyűrű mellett, azzal párhuzamosan kínál alternatív útvonalat.”

A hatástanulmány adatai szerint az új híd kiépülésével naponta 42 000 gépjárművel csökken a belvárosi hidak, illetve napi 8 ezer autóval az Üllői út forgalma. A csatlakozó utak rendszerével új fővárosi, déli körgyűrű alakulhat ki, közvetlen összeköttetést teremtve Újbuda és Csepel, Ferencváros, valamint Kispest és Kőbánya között.

közlekedésfejlesztésÚtépítésÚj Duna-híd

Hírlevél

Hirdetés