A Duna Aszfalt, a Soltút, az Alisca Bau, valamint a Colas újítja fel és bővíti a megyeszékhely közútjait, illetve csatornahálózatait.
Keretmegállapodást kötött a kecskeméti önkormányzat a város 10 milliárd forint értékű mélyépítési fejlesztésére – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból. A projektsorozat részmunkálatait további megállapodások alapján a Duna Aszfalt Kft., a Soltút Kft.-ből és az Alisca Bau Zrt.-ből álló AS Kecskemét konzorcium, valamint a Colas Út Zrt. fogja elvégezni.
A cégek többek között az alábbi feladatokat vállalják el:
Emellett még a csapadékvíz- és belvízelvezetési feladatokat is ellátják, az ivóvíz- és a szennyvízhálózatot is fejlesztik, valamint a távközlési hálózat kialakításáról is gondoskodnak.
Nagy erőkkel dolgoznak az M1-es autópálya biatorbágyi szakaszán, ahol a bővítés részeként már a teljes pályaszerkezet visszabontása és újjáépítése zajlik. A Budapest felé vezető oldalon készülhet el először a végleges pályatest és a forgalomtechnika, a biatorbágyi felhajtót pedig a tervek szerint május végén adják át.
A hazai gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetése ma már jóval többről szól, mint karbantartásról. Digitális adatgyűjtés, mesterséges intelligencia, dróntechnológia és fenntarthatósági szempontok alakítják a jövőt. Két fiatal szakemberrel beszélgettünk az innovációs projektekről, amelyek alapjaiban formálják át az MKIF-nél az útüzemeltetés gyakorlatát.