2018.08.21, Kedd
Átadták a győri elkerülő befejező szakaszát
Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Átadták a győri elkerülő befejező szakaszát

magyarepitok.hu

2018.03.14. 13:57

Szabó Ákos

Az 5,2 kilométeres útvonalat a Hódút és a Strabag konzorciuma építette meg, a munkálatok során egy 395 méter hosszú hidat is kialakítottak.

Hirdetés

A beruházás részeként elkészült közel 400 méter hosszú hídon állva adták át a Győrt elkerülő 813-as út befejező szakaszát szerdán. Az 5,2 kilométeres 2x1 sávos útvonalat a Strabag Általános Építő Kft., a Hódút Kft. és a Strabag AG konzorciuma kivitelezte. A projekt költsége mintegy 14,8 milliárd forint volt, a beruházás során a Mosoni-Dunát is átszelték.

 

 

Birtokba vehetik a közlekedők az utat

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgatója kiemelte: egy 3 építési ütemben, összesen 13,4 kilométer hosszan megvalósult zöldmezős beruházás utolsó elemének az átadásához értek. Az első rész munkálataival 2015 szeptemberére készültek el, a második ütemet tavaly december 22-én adták át.

 

A képre kattintva galéria nyílik.

 

A most átadásra kerülő harmadik szakasz a koronaélen belül elkészült, már csak olyan befejező munkálatok vannak rajta hátra, mint a kerékpárútépítés, a vízépítés, valamint a növénytelepítés. A beruházó NIF feltett célja volt, hogy mielőbb átadja a pályát a helyben élők és közlekedők számára - mondta el a vezető.

 

395 méter hosszú hidat építettek

A Győr és Vámosszabadi közigazgatási területén felépült útvonal munkálatai során

  • kialakítottak 3 felüljárót,
  • 3 körforgalmi csomópontot,
  • valamint 2 kerékpárosoknak szánt kerethidat is.

 

 

A projekt keretében felépítették a Mosoni-Duna 395 méter hosszú hídját is. A 2x1 sávos átkelő bal oldalán kerékpáros átvezetést, jobb oldalán pedig üzemi járdát építettek, a műtárgy acél ívhídként lett átalakítva. A híd

  • öszcölöphossza több mint 1000 méter
  • a bedolgozott vasbeton mennyisége 4300 köbméter,
  • a felszerkezetet alkotó gerendák hossza pedig több mint pedig 3700 méter.

A híd acélszerkezeti építésvezetője, Szabó Gábor munkájával elnyerte az év fiatal mérnöke elismerést, az átkelő pedig megkapta a Magyar Acélszerkezeti Szövetség 2018-as nívódíját - mutatott rá Pántya József, majd végezetül megköszönte a NIF Zrt. alkalmazottai munkáját, külön kiemelve Vizi Norbert projektvezetőt és Rékasi Győző irodavezetőt is.

 

Az egész ország gazdasági versenyképességéhez hozzájárul az út

Kara Ákos államtitkár hangsúlyozta: ünnepnap az átadás napja, mivel gyorsabban és biztonságosabban lehet közlekedni és tehermentesül a város magja is. Az államtitkár elismerését fejezte ki a munkálatokat ellátó híd- és útépítő munkások és mérnökök felé is.

 

 

Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédjében többek között kiemelte a versenyképes infrastruktúra fontosságát egy ország gazdasági életében.

A kiszámítható termelési tevékenységhez kiszámítható szállítási útvonalakra és időkre van szükség

– mondta el a miniszter.

Galéria

elkerülő útútépítéshídépítésGyőrStrabagHódút Kft.813-as út

Hirdetés