A nettó 1,1 milliárd forintos közlekedésfejlesztésben rendbe tették a Tisza-menti falvakba vezető két közutat.
A Szolnok melletti Besenyszög-Palotáson átadták a megyeszékhelytől északra fekvő térség két megújult közútját. A 3225-ös Szolnok-Jászkisér összekötő útnak a mintegy 7,5 kilométeres besenyszögi szakasza, valamint a 3224-es Szolnok-Tiszasüly összekötő út 5 kilométeres szakasza is a Strabel konzorcium kivitelezésében újult meg. Utóbbit a Strabag Általános Építő Kft., a Strabag Építő Kft. és a Belfry Szolnoki Aszfalt Kft. alkotják.
A beruházás a 2017-2018-as Komplex útfelújítási program keretében valósult meg nettó 1,1 milliárd forint hazai forrásból. Az átadón Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere elmondta,
a 3225-ösön a most felújított besenyszögi útszakasz előtti mintegy négy kilométeres útszakasz az M4-es programjában újul majd meg.
Piroska Miklós, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke az útfelújítások folytatásáról beszélt. „Eddig körülbelül tizenöt útszakaszt adtak át a megyében” – árulta el. „Még ebben az évben négy folyamatban levő beruházást adnak át, illetve jövőre is körülbelül tíz útszakaszt újítanak fel.”
Több évtizede szükség volna már a Nyíregyházáról északnyugatra kivezető főút és a Budapest-Záhony vasút keresztezésének rendezésére. A közlekedési és beruházási miniszter friss bejelentése alapján leporolják a projektet.
A Duna Group által tesztelt új rendszer rögtön bizonyított is egy kiemelkedően magas minőségű végeredménnyel az M3-ason. A hatékonyság, pontosság és munkabiztonság növelése mellett az okos beépítés egyik legnagyobb hozadéka az útépítő szakma vonzóbbá válása lehet. A pozitív tapasztalatok alapján a Duna Group az innovatív beruházás mellett döntött, márciusban megérkezik az első megvásárolt géplánc.