2024.04.19, Péntek
Ebben az átfogó fejlesztésben kap új autópályacsomópontot a debreceni BMW-gyár
Illusztráció - Bernát Benjámin/magyarepitok.hu

Ebben az átfogó fejlesztésben kap új autópályacsomópontot a debreceni BMW-gyár

magyarepitok.hu

2018.12.28. 09:34 - Hegedűs Gergely

A Józsánál létrejövő csomópont mellett a 33-as főút négysávosítása is megvalósul egy 4 kilométeres szakaszon; emellett villamosítják és felújítják a Balmazújvárosra vezető vasutat.

Hirdetés

A debreceni önkormányzat egy közúti és egy vasúti közlekedési közbeszerzést hirdetett meg a TED-en. Mindkét átfogó projekt a Debreceni Észak-nyugati Gazdasági Övezet fejlesztés előkészítését célozza meg.

A közúti tenderben a vonatkozó engedélyezési terveket és a közlekedés forgalmi szimulációját, valamint kiviteli terveit kell elkészíteni a majdani nyertesnek. Ahogy azt korábban is megírtuk, a beruházás elsősorban a Debrecen mellett épülő BMW-gyárat szolgálja egy új autópálya lejáró kialakításával.


Egy másik csomópont is átépül

A hirdetményben meghatározott tervezési feladatok, valamint a dehir.hu korábbi cikke alapján az alábbi elemek jönnek létre a projektben:

  • egy új autópálya csomópont épül;
  • egy másik autópálya csomópont átépül, miután kitűzték az áttervezését;
  • a 33-as főutat 4,2 km hosszban négysávossá bővítik az M35-ös debreceni lehajtója és a Balmazújvárosba vezető 3316-os főút között. Ennek során négy új csomópont is kialakul és egy vasút feletti átvezetés is.

A tenderben szereplő rövid szakmai leírás ugyanakkor az alábbiakat jelöli meg:

  • az M35-ös autópálya 33+203 kilométer szelvényének környezetében új külön szintű csomópont kialakítása és Debrecen-Józsa városrész bekötése;
  • az M35-ös autópálya és a 354-es (Debrecen északi elkerülőjeként szolgáló) főút külön szintű csomópontjának átépítése;
  • a 33-as főút és 3316-as jelű út korrekciója.


Jelentős fejlesztést kap a BMW-gyár közelében haladó 108-as vasútvonal

A Debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet vasúti tenderében az egyesített engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció elkészítése lesz a feladata a majdani nyertesnek.

Itt a tervezési feladat alapján többek közt az alábbi projektelemekre lehet számítani:

  • új vasúti nyomvonal tervezése 3,2 km hosszban;
  • a meglévő nyomvonal felújítása és szükséges korrekciója 21,8 km hosszban, melyből 3,1 km kétnyomúsítás lesz;
  • a meglévő és új nyomvonal villamosításának tervezése 25 km hosszban;
  • közforgalmi rakodó pályaudvar építése;

A rövid szakmai leírás többek közt az alábbi feladatokat jelöli meg:

  • a 108. vasútvonalon Debrecen-Tócóvölgy-Nagymacs-Balmazújváros vasútvonal-szakasz felújításához és kapacitásbővítéshez, valamint a vonalszakasz villamosításához kapcsolódó biztosítóberendezési egyesített engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése.
  • emellett a szóban forgó vonal több szakaszának korszerűsítése is szerepel a tervek közt.
ÚtépítésautópályaDebrecenautóiparM35-ös autópályaJózsa33-as főút

Hírlevél

Hirdetés