A 3,2 kilométeres útvonal kiépítése biztonságosabbá teszi a Csongrád megyei város közlekedését.
Folyamatosan fejlődik Hódmezővásárhely infrastruktúrája. Miután a város északi elkerülőjét nyáron átadta a Colas-csoport és a Délút Építő és Bányászati Kft., hamarosan a Hódmezővásárhely keleti oldalán haladó, 3,2 kilométeres elkerülő is elkészül a Délút kivitelezésében, mintegy 1,8 milliárd forintból.
A polgármesteri hivatal ehavi tájékoztatása szerint az ipari parkot az északi elkerülővel összekötő beruházás befejező szakaszában három körforgalom építkezésére, illetve a nyílt pálya kopóréteg-aszfaltozására is sor kerül. Ezzel együtt a zajvédő falak és a fénysorompó is átadásra kerülnek. Az építkezés várhatóan még idén lezárul, jövőre pedig a forgalom is birtokba veheti az új útvonalat – derül ki Mucsi László városfejlesztési irodavezető közléséből.
Az új út kialakításával Hódmezővásárhely központja napi 2-3000 áthaladó gépjármű forgalmától mentesül majd, melyek jelentős része a városi ipari területekre tartó kamion lesz. Főként Susánt és Újvárost tehermentesíti majd az út, de egész Hódmezővásárhelyen biztonságosabb lesz a közlekedés és alacsonyabb lesz a zajszennyezés is.
Nagy erőkkel dolgoznak az M1-es autópálya biatorbágyi szakaszán, ahol a bővítés részeként már a teljes pályaszerkezet visszabontása és újjáépítése zajlik. A Budapest felé vezető oldalon készülhet el először a végleges pályatest és a forgalomtechnika, a biatorbágyi felhajtót pedig a tervek szerint május végén adják át.
A hazai gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetése ma már jóval többről szól, mint karbantartásról. Digitális adatgyűjtés, mesterséges intelligencia, dróntechnológia és fenntarthatósági szempontok alakítják a jövőt. Két fiatal szakemberrel beszélgettünk az innovációs projektekről, amelyek alapjaiban formálják át az MKIF-nél az útüzemeltetés gyakorlatát.