2024.04.19, Péntek
Az ország egyik legkülönlegesebb műtárgyát ünnepelték Hódmezővásárhelyen
fotók: Bernát Benjámin / magyarepitok.hu

Az ország egyik legkülönlegesebb műtárgyát ünnepelték Hódmezővásárhelyen

magyarepitok.hu

2018.06.28. 15:31 - Antal Zsófia

A 47-es út májusra befejezett elkerülő szakaszának projektzáróján méltatták a Colas és a Délút példaértékű összefogását.

Hirdetés

Megtartották 47-es út Hódmezővásárhelyet elkerülő szakasza építésének projektzáró eseményét csütörtökön. Az ünnepségen Márki-Zay Péter polgármester köszönetet mondott a kivitelező Colas cégcsoportnak és a Délút Kft.-nek a bruttó 38 milliárd 140 millió forintos projekt határidőre történő megvalósításért.

Kiemelte, hogy a Csongrád megyei városban a beruházás hatására nőtt az életminőség és csökkent a környezetterhelés, mivel a személygépkocsik száma 50, a teherautóké pedig 75 százalékkal mérséklődött.

A képre kattintva galéria nyílik!

 

Az ország második körhídja épült meg a szakaszon

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója, Nagy Róbert ismertette, hogy az útszakaszt március 22-án már átadták a forgalomnak, a május 31-ei határidőre pedig a kiegészítő munkák is befejeződtek. A 12,7 kilométeres, kétszer egysávos úthoz kapcsolódóan 440 ezer négyzetméter füvesítése történt meg, 1,6 kilométeren új kerékpárút és 6 kilométeren földút épült.

A projektzáró ünnepségen vetítették le első alkalommal az alábbi, a nap folyamán a YouTube-on is publikussá vált bemutató videót:

A múltat felidézve Nagy Róbert elmondta, 2012-ben született döntés a 47-es főút Békéscsaba és Szeged közötti szakaszának nagyrészt európai uniós forrásból megvalósuló rekonstrukciójáról. A hódmezővásárhelyi elkerülő út kivitelezésére 2016 októberében kötötték meg a szerződést a Colas-szal és a Délúttal, a munkaterület átadás novemberben történt.

A hat csomópontot tartalmazó útszakasz legkülönlegesebb elemének az összesen 1100 méter hosszú és tízezer négyzetméter felületű kopáncsi körhidat nevezte, mivel ilyen jellegű különszintű csomópont az országban csak egyetlen további helyen, az M1-es és az M7-es közös szakaszán, Budaörsnél található.

Az M1/M7 körhídja a Google térképén

A kivitelezők részéről Oláh Péter, a Colas Közlekedésépítő Zrt. területi főmérnöke számolt be a projekt kihívásairól. Ide sorolta a különlegesen rövid határidőt, a nem mindennapi műszaki összetettséget és a 2017-ben beköszöntő nagyon kemény telet. Ugyanakkor elmondta, a projekt során példaértékű összefogás volt tapasztalható, ennek köszönhető, hogy sikerült mindent határidőre teljesíteni.

Galéria

ColasDélút Építő és Bányászati Kft.Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)AktuálisHódmezővásárhelyhídépítés47-es út

Hírlevél

Hirdetés