Összesen mintegy 50 kilométeren újulnak meg az utak és kerékpárutak, ezen kívül pedig hidak és csomópontok is újjászületnek.
Magyarország több régiójában nettó 3,9 milliárd forintos útfelújítást indít el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. összesen mintegy 50 kilométernyi utat érintően - derül ki a közbeszerzési értesítőben közzétett eredménytájékoztatóból. A projektek érintik a Dél-Alföld, a Dél-Dunántúl, a Közép-Dunántúl, Közép-Magyarország, a Nyugat-Dunántúl és Észak-Magyarország régióit.
A Nyugat-Dunántúlon az alábbi feladatokat végzik el:
Észak-Magyarországon az alábbi feladatokat végzik el:
Dél-Alföldön az alábbi feladatokat végzik el:
Ezt a két útszakaszt a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. közösen kivitelezi. Az alábbi beruházás pedig a Soltút Kft. és az EuroAszfalt Kft. konzorciumában valósul meg:
A Dél-Dunántúl régiójában az alábbi feladatokat végzik el:
Az említett két útszakasz a Soltút Kft. kivitelezésében újul meg, a következő beruházások pedig a STRABAG Általános Építő Kft. és a STRABAG Építő Kft. konzorciumában valósulnak meg:
A Közép-Dunántúl és Közép-Magyarország régióiban az alábbi kivitelezéseket a STRABAG Általános Építő Kft. és a STRABAG Építő Kft. konzorciumban valósítja meg:
Szintén Közép-Dunántúl és Közép-Magyarország régióiban a Colas Út Zrt. munkálataival pedig az alábbi beruházások valósulnak meg:
Az 1000 milliárd forintos projekt megkezdődött: megjelent a közbeszerzés a Liszt Ferenc Repülőtér elérhetőségét javító bontási munkákra. A 11,8 milliárd forintos keretszerződés vélhetően a majdani új út előkészítését szolgálja.
Szakértelme, innovatív megoldásai és megbízhatósága tette a SWIETELSKY Magyarország Kft.-t az útfejlesztések megkerülhetetlen szereplőjévé. A vállalat élen jár az aszfaltgyártásban is, felismerve, hogy ezzel még nagyobb szerepe lehet az infrastruktúra-építés területén. A vállalat a kisebbtől a legnagyobb beruházásokig szerzett tapasztalatokat az elmúlt évtizedekben. Honti Krisztiánnal, a Nagylétesítmények területi igazgatójával és Skultéty István vállalkozási igazgatóval beszélgettünk.