Közúti és gyalogos közlekedést egyaránt biztosító híd épül ki a Felső-Tiszán, mintegy 200 méteres hosszúsággal.
A beruházó NIF Zrt. kihirdette a Tiszamogyorós és Lónya között létesítendő új Tisza-híd tervezőjét. A közbeszerzés végeredménye szerint a nyertes Unitef-83 Zrt.-nek a 4113-as jelű út 4 + 023 km szelvényében kell megtervezni a hidat, többek közt a tanulmányterv és a környezeti hatástanulmány elkészítésével.
A nyertes feladata a várható forgalmi igények hatékony kiszolgálásának vizsgálata. Az ország északkeleti csücskében, az ukrán határtól néhány kilométerre fekvő két település között jelenleg komp közlekedik.
A hirdetményből kiderül, egy kétszer egysávos új közúti híd létesítését kell előkészíteni a két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település között.
A beruházáshoz csatlakozik egy úthálózat korrekció is. A hídon a gyalogos közlekedést is biztosítani kell, az átkelő becsült szerkezeti hosszúsága 200 méter.

Centiméteres pontossággal emelték be az 56 méteres nyílásközű híd első elemét.
Több mint 6,7 kilométernyi kerékpárút készülhet el a Zala Kétkeréken program keretében. Kiválasztották a kivitelezőt, elkezdődhetnek a munkálatok Csapi, Kisrécse, Zalasárszeg és Galambok térségében.