A Jászberény közelében fekvő faluban a STRABEL Konzorcium végezte el a munkákat.
Szerdán délelőtt Jászdózsán átadták a a 32134-es bekötő út belterületi szakaszát, a felújítást a Strabag-csoport cégeiből álló STRABEL Konzorcium kivitelezte. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházása a Magyar Falu Program keretén belül, közel bruttó 145 millió forint hazai forrás felhasználásával valósult meg.
A helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint a projektben a burkolatmarás után új kötő- és kopóréteget építettek be.
A Holt-Tarna-híd is megújult, melyen az öntött aszfaltsávok cseréje valósult meg. Emellett a hídon elvégezték a szárny- és támfalak felületi javítását, illetve a betonfelület védelmét.
A további megvalósult fejlesztések a jászdózsai beruházásban:
A fejlesztést Kóródi László, a STRABEL konzorcium projektvezetője jelentette készre. Az eseményen részt vett Kovács Péter, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatója, Baranyi Sándor, Jászdózsa község polgármestere, Pócs János országgyűlési képviselő, valamint Borbás Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke.
A projekt közleménye szerint idén Jász-Nagykun-Szolnok megyében 6,7 milliárd forintnyi felújítási, javítási munka elvégzését tervezi a Magyar Közút. Ebből 2 milliárdnyi forrást a Komplex Útfelújítási Program biztosít, míg 4,7 milliárdot a Magyar Falu Program fedez.


























A fejlesztés jelentőségét az adja, hogy a Vértesi úti szintbeni vasúti átjáró kiváltása mellett a 4-es főút új csomóponttal, gyalogos- és kerékpáros kapcsolatokkal, valamint későbbi sávbővítésre is alkalmas útkapcsolatokkal válhat rendezettebbé.
Az M6-os autópálya és a Duna között fekvő település iparterületének fejlesztésével kapcsolatban most a belterületi utak kerültek fókuszba.