2024.03.28, Csütörtök
Új úttal bővült az ország határmenti közlekedése
Fotók: Dernovics Tamás / magyarepitok.hu

Új úttal bővült az ország határmenti közlekedése

magyarepitok.hu

2020.09.11. 11:32 - Gyöngyösi Klaudia

A beruházás egyik fő célja Várbalog és Halbturn települések közötti közúti kapcsolat fejlesztése volt.

Hirdetés

Lezárult a Várbalog – Albertkázmérpuszta – Halbturn (Féltorony) közötti határmenti kapcsolat fejlesztése projekt – derült ki a délelőtt tartott ünnepélyes átadón. Várbalog központjától, a 8508. jelű út végpontjától a meglévő földúti nyomvonalon aszfalt burkolatú út kiépítése valósult meg Albertpusztáig, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában.

"A NIF Zrt. beruházásai között létezik egy osztrák határmenti program, ami öt új összeköttetés kialakítását foglalja magában" - mondta el  Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese. "Ez a mai a negyedik, amelyet átadhatunk a forgalomnak."

A képre kattintva galéria nyílik!

"Egy évvel ezelőtt adtuk át a Zsirát és Locsmándot (Lutzmannsburg) összekötő utat, idén márciusra pedig elkészült a Fertőrákos-Szentmargitbánya közötti út, július végén pedig Rajka és Németjárfalu (Deutsch Jahrndorf) között is létrejött az aszfaltburkolatú közúti kapcsolat. A mai napon pedig átadjuk az utat Várbalognál, jövőre pedig Kőszeg következik" - fejtette ki Nyul Zoltán.

A NIF Zrt. több nagyobb fejlesztést is végez a térségben, a 83. sz. főút Győr-Pápa közötti 36 km-es szakaszának kétszer két sávossá bővítéséhez a munkaterületet szeptember 21-én adják át a kivitelezőnek. Ennek az útfejlesztésnek hatalmas jelentősége van a térség életében mind gazdasági, mind társadalmi szempontból is.

 

Rövidül az utazási idő

Az átadott új út biztosítja a települések közötti forgalom zavartalan haladását, valamint az ausztriai Féltorony (Halbturn) település megközelíthetőségét is.

Továbbá az országos útnak köszönhetően nem kell Jánossomorja felé több kilométeres kerülővel Ausztria felé utazni, így rövidül az utazási idő. A beruházás több mint 800 millió forintból a Széles Út Kft. kivitelezésében valósult meg közel 4 és fél kilométeren.

„Sok-sok éves vágy teljesült be a mai napon településünk lakói számára. Ez az út magában hordozza településünk múltját, jelenét, és a jövőjét is előrevetíti – nyilatkozta Frank Anita, a Várbalog polgármestere.

 

A turisztikára és a társadalmi lehetőségekre is hatással lehet a projekt

A beruházás célja Várbalog és Halbturn (Féltorony) települések közötti közúti kapcsolat fejlesztése volt, illetve a határmenti térségek közötti kapcsolatok erősítéséhez szükséges feltételek megvalósítása a Magyar Állam területén.

A projekt továbbá hozzájárul a magyarországi határmenti közlekedés fejlesztéséhez, így a térség turisztikai potenciáljának növekedése mellett az ott élők életminőségének, gazdasági és társadalmi lehetőségeinek javulását eredményezi.

Galéria

ÚtépítésNemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)építőipari cégekSzéles Út Kft.útépítéshatárátkelő

Hírlevél

Hirdetés