A rákospalotai és újbudai munkálatok tavasszal kezdődhetnek, és várhatóan idén ősszel mindkét helyszínen véget is érnek.
Tavasszal kezdődhet útfelújítás Rákospalotán a Deák utcában és Újbudán a Péterhegyi útnak a Neszmélyi út és Egér út közötti szakaszán – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki közleményében.
A BKK igazgatósága elfogadott két útépítési közbeszerzési eljárás eredményére vonatkozó előterjesztést, így a szerződéskötési moratórium lejártát követően megkezdődhet a szerződéskötés folyamata.
Tavasszal elkezdődhet a munka a XV. kerületi Deák utcában és a XI. kerületi Péterhegyi úton és várhatóan idén ősszel mindkét helyszínen véget érthet az útépítés.
A BKK a Deák utca, valamint a Péterhegyi út esetében is az eredetileg becsült összegnél kedvezőbb áron köti meg a kivitelezési szerződéseket. A Deák utca és mellékágának korszerűsítése a tervezett 133,35 millió forint helyett tartalékkerettel együtt bruttó 122,8 millió forintba kerül, a közbeszerzési eljárás első helyezettje a Penta Általános Építőipari Kft. A Péterhegyi út érintett szakaszát a tervezett 466 millió forint helyett - tartalékkerettel együtt - bruttó 299 millió forintért újítja fel a Colas Út Építőipari Zrt.
Rákospalotán teljes hosszában felújítják a Deák utcát, valamint a hozzá csatlakozó mellékágat a Hubay Jenő térig:
Újbudán a Péterhegyi utat a Neszmélyi út és az Egér út között újítják fel:
A BKK folytatja a fejlesztéseket, több jelentős útfelújítás is várható még az idén. Tavasszal indulhat a rekonstrukció Újpesten a Rózsa utcában az Árpád út és a Görgey Artúr utca között, valamint az angyalföldi Göncöl utcában.
Ha sikerrel zárulnak a közbeszerzési eljárások, útfelújítás indulhat ősszel a terézvárosi Podmaniczky utcában, a zuglói Vezér utcában, valamint az újpalotai Erdőkerülő utcában és Zsókavár utcában, körforgalom épülhet a XXII. kerületi Nagytétényi út Mária Terézia utca-Tóth József utca csomópontjában, és a hozzá csatlakozó Mária Terézia utca is megújul a Donszky Árpád utcai csomópontig.
A közlemény szerint az útfelújítási program keretében tervezik az Üllői út Szarvas csárda tér és városhatár közötti 4,2 kilométeres szakaszának, továbbá a Mester utca Ferenc körút és Haller utca közötti szakaszának korszerűsítését.
A hazai gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetése ma már jóval többről szól, mint karbantartásról. Digitális adatgyűjtés, mesterséges intelligencia, dróntechnológia és fenntarthatósági szempontok alakítják a jövőt. Két fiatal szakemberrel beszélgettünk az innovációs projektekről, amelyek alapjaiban formálják át az MKIF-nél az útüzemeltetés gyakorlatát.
Az M6-os autópálya és a mohácsi Busó-körforgalom között mintegy 6 km-es szakaszt adnak át a forgalomnak; összességében közel 30 kilométernyi gyorsforgalmi út épül.