A Nyúl és Ménfőcsanak közötti összekötő út fejlesztésén túl a térségben több szakaszon is megújultak már mellékútvonalak a Magyar Közút beruházásában.
Rendszeresen beszámolunk a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útfelújítási programjáról. A társaság beruházásában most megújult a 8311-es jelű Nyúl − Ménfőcsanak összekötő út több mint 7 kilométeres szakasza a Modern Városok Program keretében, 3 milliárd forintból.
A korábban felújított szakaszokkal együtt így már közel 10 kilométeren biztosít korszerű kapcsolatot az összekötő út a 82-es és a 83-as főutak között.
A Nyúl − Ménfőcsanak mellékút komplex fejlesztése teljes csapadékvíz rendezést is tartalmazott, a közel 2,5 milliárd forintos beruházás részként a domboldalról rendszeresen lezúduló vizeket egy zárt csatornán keresztül vezetik be egy élő vízfolyásba. A közbeszerzési adatok szerint a szakasz kivitelezési munkáit a Strabag végezte el.
A felújítás részleteiről csütörtök délelőtt tartottak sajtótájékoztatót Győrújbaráton.
Mosóczi László az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy
a munkagépek március közepén tértek vissza a közutakra, és az elmúlt két hónapban mintegy 230 helyszínen láttak munkához a kivitelezők.
Az idei évre tervezett ezer kilométernyi szakasz felén, több mint 500 kilométeren már zajlanak a munkálatok.
Mosóczi László kiemelte, hogy az egyik legnagyobb értékű beruházás a Nyúl és Ménfőcsanak közötti összekötő út fejlesztése volt. Az államtitkár kitért arra is, hogy a térségben két másik irányban is elkészültek a munkálatok:
a Győrt Mosonmagyaróvárral összekötő út közel 2,5 kilométeren, a Győrt Nagybajccsal összekötő út pedig mintegy 600 méteren újult meg tavasszal.
Hozzátette, hogy a megyében kilenc szakaszon, közel 25 kilométeren újulnak meg javarészt mellékutak idén tavasszal és nyáron.
Kara Ákos, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az út rendbetételével a térségben élő és Győrbe naponta ingázó mintegy 20 ezer ember számára vált biztonságosabbá a közlekedés.
Dézsi Csaba András, Győr polgármestere azt emelte ki, hogy a városból sokan költöznek a környező településekre, Győrújbarát is már inkább Győr elővárosának számít, így fontos, hogy a mindennapokban jól működjenek a közlekedési kapcsolatok.
Schmiedt Henrik, Nyúl polgármestere és Árvai István, Győrújbarát alpolgármestere is arról beszélt, hogy
a településeket összekötő 8311-es út felújítása mérföldkő az ott lakók életében és meghatározza a települések jövőbeni fejlődését.
Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója azt mondta, hogy a mellékutak fejlesztése egyedülálló program, mert az országban ilyen az elmúlt évtizedekben még nem volt.
Egy mintegy félmilliárd forint értékű projektben tartottak átadóünnepséget.
Középárfolyamon 494 milliárd forintnak megfelelő értékű, mintegy 37 kilométeres autópályaszakasz kivitelezőit választották ki a román hatóságok.