A legnyugatibb szakasz Szentkirály és Kecskemét között épül ki 32,3 kilométeren.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a TED-en közzétette az M44-es gyorsforgalmi út Kecskemét (5-ös főút) és Szentkirály közötti szakaszára kiírt közbeszerzést.
A kiírás szerint a 32,3 km egybefüggő szakasz megvalósítása csatlakozik az építés alatt lévő Szentkirály-Lakitelek szakaszhoz, melyet a Közgép Zrt. kivitelez 4,6 kilométeren. Emellett szintén folyamatban van a Lakitelek és Tiszakürt között új Tisza-híddal létrejövő szakasz a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében 10 kilométeren.
A Tiszakürt és Békéscsaba közötti 80 kilométeren ugyanakkor már négy sávon autózhatunk, miután tavaly decemberben átadták a Duna Aszfalt által kivitelezett Kondoros-Békéscsaba szakaszt, amely kiegészítette a korábban a Tiszakürt és Kondoros között elkészült 62 kilométert.
Az M44-es célja, hogy Békéscsabát bekösse a gyorsforgalmi hálózatba, azáltal hogy az M5-ös autópályát összeköti a várossal.
A közbeszerzés tartalmazza az útépítéshez kapcsolód további részprojekteket is. A beruházásban ennek megfelelően létrejön
Szakmapolitikai döntés alapján az M8-as gyorsforgalmi útként megtervezett Kecskemét- Nagykőrös szakaszt is M44-es gyorsforgalmi útként kell forgalomba helyezni - olvasható a közbeszerzés szövegében.
Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszát. Ezáltal teljessé vált a gyorsforgalmi út Bukarest és a román fővárostól 250 kilométernyire található - Egyedhalma (Adjud) között.
December közepén forgalomba helyezték a csehországi D1 autópálya utolsó, Říkovice és Přerov közötti szakaszát, amelyet a STRABAG Česko kivitelezett, döntő részben uniós forrásból.