A Közgép kivitelezésében megkezdődhet a Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakasz megvalósítása, illetve a Szentkirályt elkerülő út munkálatai is.
Elindulhat az M44-es 2x2 sávos gyorsforgalmi út Szentkirály-Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakaszának tervezése és kivitelezése a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. munkájával – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházása ezen kívül magában foglalja a Szentkirályt elkerülő 3,5 kilométeres útszakasz tervezését és kivitelezését is, valamint további útfejlesztéseket a 4622. és 4623. jelű utakat érintően. Ez utóbbi fejlesztéseket szintén a Közgép Zrt. végzi és a munkálatok összesen több mint 43,1 milliárd forintból valósulnak meg.
A beruházás során az alábbi fejlesztések valósulnak meg:
A projekt keretében ezen kívül megépül egy külön szintű csomópont a 4623 jelű útnál, ahol egy komplex pihenőt is kialakítanak. A fejlesztés részeként két darab híd is elkészül: egy felüljáró épül a Peitsik-éri vadátjáró és a 4623 j. út felett, illetve egy aluljáró a K6. j. önkormányzati út alatt.
Centiméteres pontossággal emelték be az 56 méteres nyílásközű híd első elemét.
Több mint 6,7 kilométernyi kerékpárút készülhet el a Zala Kétkeréken program keretében. Kiválasztották a kivitelezőt, elkezdődhetnek a munkálatok Csapi, Kisrécse, Zalasárszeg és Galambok térségében.