Az STR Mély- és Magasépítő Kft. munkájával készülő új szakasz Komárom nyugati, Áccsal közös közigazgatási határától indul, a Fenyves utcától.
Nemrég írtuk meg, hogy a Duna mellett található kerékpárút mintegy 14 kilométernyi pályájának építkezésére keresi a kivitelezőt a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Friss hír, hogy megvan a nyertes, a STRABAG-csoporthoz tartozó STR Mély- és Magasépítő Kft. végezheti el a munkát – derült ki az európai uniós közbeszerzési adatokból.
Az állami nagyvállalat az Európai Kerékpáros Szövetség Eurovelo hálózatának 6-os vonalán,
Gönyű és Komárom között csaknem 13,9 kilométernyi szakasz fejlesztését kezdi meg.
A pályát részben saját vonalvezetésű bicikliúttal, illetve részben meglévő földutak felhasználásával, kerékpárosbarát utak kialakításával adják majd át.
A kerékpárút érinti Ács, Nagyszentjános és Gönyű településeket. Az új szakasz Komárom nyugati, Áccsal közös közigazgatási határától indul, a Fenyves utcától. Mintegy 4,8 kilométer hosszan zárkerti és erdőterületek között halad, nagyrészt egy jelenlegi földút helyén, jellemzően vegyesforgalmú útként kialakítva. Ezt követően önálló vonalvezetésű kerékpárút épül az 1-es főút északi oldalán. A tervezett kerékpárút a főúttal párhuzamosan halad 9,1 kilométer hosszan, egészen Gönyűig, a szakasz végét képező Dózsa György utcához történő csatlakozásig.
Két hidat is kialakítanak a beruházásban:
Többek között megújul az út- és járdaburkolat, valamint a közvilágítás is és további infrastruktúra fejlesztésekre is sor kerül.
A legfontosabb projektelemeket maradéktalanul meg tudta valósítani a kivitelező Duna Aszfalt.