A Strabag munkájával megvalósuló 8-as számú főútvonal Veszprémet délről elkerülő szakaszát akár már az idei év végén, de legkésőbb 2023 január másodikán birtokba vehetik az autósok.
Az ütemtervnek megfelelően zajlik a 8-as számú főútvonal veszprémi déli elkerülő szakaszának kivitelezése: a Balatonra tartó turisták és a veszprémiek számára is kiemelten fontos projektben a kivitelezők jelenleg a Székesfehérvár felé vezető oldal útburkolatának előkészítésén dolgoznak és több szakaszon már aszfalt is került az útalapra - hangzott el a Veszprém TV hírműsorában.
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a Veszprém déli elkerülő I. ütemében a litéri és a Füredi úti csomópont között 7,5 kilométeren újul meg az út. A fejlesztés a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a STRABAG Építő Kft. kivitelezésében, több mint 25 milliárd forintos hazai forrásból valósul meg.
A fontos nyugat-magyarországi beruházás során a veszprémi elkerülő dugókat okozó kereszteződéseiben, a Litéri és a Füredi csomópont közötti 7,5 km-es szakaszt építik át olyan módon, hogy külön szintű csomópontokat alakítanak ki, illetve a korábbi kétsávos és 2+1 sávos szakaszokat egyaránt négysávosra bővítik.
A beruházó NIF Zrt. tájékoztatásából most kiderült, a Füredi csomópontot – melynek egy fontos részelemét már június végén átadták a forgalomnak – októberben már teljes egészében is használhatják a közlekedők.
A projekt aktuális előrehaladásával kapcsolatban hangsúlyozták, a forgalom a városhoz közelebb eső oldalon 2x1-es sávban halad, a munkagépek pedig jelenleg a majdani Székesfehérvár felé vezető oldal előkészítésén dolgoznak az új Budapesti és Almádi csomópontok között.
A NIF Zrt. szerint jelentős forgalomkorlátozásokra már nem kell számítani, ugyanis az ütemtervek szerint a kivitelezőnek 2023. január 2-ára kell készen lenniük az eredeti elképzelésekben meghatározott műszaki tartalommal. Hozzátették, a terven felüli zajfogó falaknál várható, hogy további munkálatok lesznek még a jövő év tavaszán is, de ezek előreláthatóan csak minimálisan zavarják majd a közlekedőket. Kiemelték:
Ha az időjárás kegyes lesz, akár már decemberben használhatják az autósok mind a három csomópontot és a 7,5 kilométeres, 2x2 sávos útszakaszt teljes hosszában.
A zalai tesztpályához hasonló legközelebbi létesítmény Észak-Németországban található, de miután elkészül az oválpálya, Zalaegerszegen kínálják majd a kontinensen a legszélesebb tesztelési lehetőségeket a megrendelőknek.
Babarcnál új üzemi forduló épül.