A fejlesztés a DÉLÚT Építő és Bányászati Kft. munkájával valósul meg.
Jó ütemben halad a körforgalom építése az Eötvös és a Nürnbergi utcák találkozásánál Gyulán – derül ki a gyulatelevizio.hu cikkéből. Ahogy azt már korábban megírtuk: a fejlesztés a Technológiai és Ipari Minisztérium (jogelőd: Innovációs és Technológiai Minisztérium) megbízásából, hazai forrásból valósul meg.
A kivitelezést a DÉLÚT Építő és Bányászati Kft. végzi nettó 288,7 millió forint összegben. A két közterület itt az állami fenntartású közúttal találkozik, ezért a beruházást sem önkormányzati forrásokból végzik.
A tervek szerint a projektet befejezése jövő tavasz, így valószínűleg lesznek olyan munkálatok, melyek akkorra készülnek el, viszont magát az elliptikus ívű körforgalmat már nagy eséllyel idén használatba vehetik az arra közlekedők.
Kónya István alpolgármester erről is beszélt a gyulai 3Téma című műsorban és arra is kitért, hogyan változhat meg teljesen a tér arculata. A rendszerváltás idején a mai sportcsarnok helyén még három nádtetős parasztház állt, és az Eötvös utca sem kanyarban végződött. Most körforgalom épül, hamarosan pedig a még üresen álló területen is jelentős változás várható.
Kónya István beszélt a körzeteket érintő önkormányzati fejlesztésekről is. Úgy vélekedett, a most zajló projekteket biztosan befejezik, de az energiaárak jelentős emelkedése miatt a következő időszakban csak visszafogottabban terveznek.
A Tiszántúlon fut végig Magyarország leghosszabb másodrendű útja, amely három vármegyét és azok megyei jogú városait köti össze: Hajdú-Bihart, Békést és Csongrád-Csanádot. Szélesítése a nagy forgalom miatt régóta várat magára, most pedig elindulhat végre a tervezés.
A Bihar megyéből Szilágy megyébe átvezető sztrádaszakasz megnyitásával 1004 kilométerre nőtt a romániai autópályák és gyorsforgalmi utak teljes hossza.