Az M49-es tervezett szamossályi csomópontja közelében emelhetnek hidat a Szamos felett, továbbá az új híd és az új autóút közötti kapcsolat fejlesztéséről is gondoskodnak majd.
Jelenleg is épül az M49-es autóút mintegy 28 kilométeres első üteme, melyen a Duna Aszfalt Építő Zrt. dolgozik, a második ütemre pedig keresik a kivitelezőt. Az új, több mint 45 kilométer hosszú 2x2 sávos út nem csupán gyönyörű tájakon vezet majd át, de közvetlen gyorsforgalmi kapcsolatot is teremt Nyíregyháza és az országhatár, a későbbiekben pedig Szatmárnémeti között, amivel jelentősen könnyíti majd a környéken lakók életét és segíti az áruszállítást is.
Egy újabb közbeszerzési kiírás szerint keresik a tervezőt arra, hogy majd bekössék Szamossályit az M49-esbe. Ennek során a Jánkmajtis és Porcsalma közötti 4138-as utat egy mintegy egy kilométer hosszú szakaszon (Szamossályi és az M49-es tervezett különszintű csomópontja között) kiszélesítik és megerősítik.
Emellett egy nagyjából 330 méter hosszúságú, Szamos folyó feletti 2x1 sávos új híd terveit is elkészítik, mely kiváltja majd a jelenlegi kompkapcsolatot a folyó két partja között.
A most meghirdetett feladat során
Főbb (várható) mennyiségek:
A felújítás nem csupán új aszfaltréteget jelent: a cél a csendesebb, tartósabb és biztonságosabb pályaszakasz kialakítása. Az MKIF Zrt. gyakorlatán keresztül mutatjuk be az aszfaltozás teljes folyamatát a lezárástól a forgalomba helyezésig.
A 4,7 milliárd forintos beruházásban 36 500 köbméternyi földművet épít és 44 200 négyzetméternyi bazalt pályaszerkezetet kivitelez a Debreceni Mélyépítő és a KE-VÍZ.