A KE-VÍZ és a Zemplénkő 1,2 kilométer hosszú útszakaszt épített a megyeszékhely Érkert városrészében.
Történelmi jelentőségű beruházást adtak át december 12-én délelőtt Nyíregyházán. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában lezárult projekt 2022 tavaszán startolt el, ennek során a KE-VÍZ 21 Zrt. és a Zemplénkő Kft. kivitelezésében abban az értelemben is körbeért Nyíregyháza Nagykörútja, hogy immár végig 2x2 sávon haladhatnak az autók. Ez volt az utolsó eleme annak az összefüggő, sugaras közlekedési rendszernek, amely alapján a város közlekedése szerveződik - emelte ki közleményében a tárca.
A projektről legutóbb idén nyár elején írtunk. Átfogó fejlesztés volt: amellett, hogy a Huszár sort és a Móricz Zsigmond utcát érintő és a debreceni úti felüljáróig tartó, hozzávetőleg 1,2 kilométer hosszú szakaszon a meglévő 2x1 sávos részeket 2x2 sávosra bővítették
További jelentős változás, hogy a Simai úti csomóponttól a 4. számú főút debreceni úti csomópontjáig tartó, eddig önkormányzati útszakasz a beruházást követően az országos közúthálózat része lesz. Itt megszüntették Simai út és a Debreceni úti 4. számú főút csomópontja között az ideiglenes állapotot tükröző nem megfelelő vonalvezetésű nyomvonalat, helyette egy átlátható, a kapacitásoknak és a biztonságnak megfelelő nyomvonalat alakítottak ki.
A főpályába becsatlakozó 11 db csomópont 15 db csomóponti ágán (úton, szervízúton) összesen mintegy 1043 méter hosszú útszakaszon hajtottak végre felújítást. A fejlesztés az útvonal mentén található üzletek megközelítését és is elősegíti és megkönnyíti. A szakaszon 4 db autóbusz megállópár is megújult.
Az eseményen Pántya József, az ÉKM helyettes államtitkára elmondta:
a beruházás történelmi jelentőségű, mivel a körút utolsó négysávos szakaszát még 1982-ben adták át, az ezt követő több mint 1,4 kilométeren negyven évig csak kétszer egy forgalmi sávon közlekedhettek a járművek.
A helyettes államtitkár a térség következő beruházásairól szólva kifejtette, a héten átadják az M3-as és az M35-ös autópálya közös görbeházai csomópontját (melyet a Zemplénkő Kft. épített meg - a szerk.), folytatódik Nyíregyháza északi elkerülőjének és a 4-es főút bevezetőjének tervezése. Jövő tavaszra környezetvédelmi engedéllyel fog rendelkezni a 4-es főút Nyíregyháza és Debrecen közötti négysávosítási programja, a város déli ipari parkja pedig új autópálya-csomópontot kap.
Kovács Ferenc, a megyeszékhely polgármestere felidézte,
a projekt hét évvel ezelőtt kezdődött el, 2019-ben és 2020-ban már a kiviteli tervezés zajlott, tavaly márciusban pedig elkezdte a munkát a területen a kivitelező, azaz lényegében "rekordidő" alatt készült el a komplex négysávosítás.
A körút "bezárásával" létrejött a belvárost övező, nyolc és fél kilométer hosszú négysávos körgyűrű, ami nagyon fontos Nyíregyházának, amelyet még a 18. és a 19. században alapvetően sugaras közlekedésre terveztek - mutatott rá.
A zalai tesztpályához hasonló legközelebbi létesítmény Észak-Németországban található, de miután elkészül az oválpálya, Zalaegerszegen kínálják majd a kontinensen a legszélesebb tesztelési lehetőségeket a megrendelőknek.
Babarcnál új üzemi forduló épül.