A 3-as főútnak a város külső térségében fekvő szakasza kapott fejlesztéseket; a nyugati elkerülő út új nyomvonalú szakaszán pedig még dolgozik a HE-DO és a Colas konzorciuma.
Elkészültek a Gyöngyös nyugati elkerülő út II. ütemének országos közúton végzett munkái – adta hírül a beruházó Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM). Ahogy azt korábban többször is megírtuk, az átfogó beruházás különböző részei a HE-DO és a Colas Út Építőipari Zrt. alkotta konzorcium kivitelezésében valósulnak meg.
Az ÉKM hétfői híre szerint most a város nyugati elkerülő útjának építéséhez kacsolódó fejlesztéseket helyeztek forgalomba: a 3-as főúton egy közel 500 méteres felújított szakaszt adtak át, egy új körforgalmat és egy tengelysúlymérő állomást.
Az ÉKM azt is közölte, hogy a nyugati elkerülő út azon részeit helyezték forgalomba, amelyek a meglévő utak átépítésével, forgalom korlátozás mellett valósultak meg. A 3-as főút 79+610-es kilométer szelvénye, valamint a 80+093-as szelvény közötti szakaszán a burkolat megerősítés, burkolat szélesítés, valamint tengelysúlymérő hely kiépítése történt meg, továbbá megépült egy turbó körforgalmú csomópont. A beavatkozási szakasz végéig, a körforgalmat megelőző szakasszal megegyező kialakítású elválasztósávot alakítottak ki a forgalmi irányok közé.
A 3-as főúton további munkálatokat is elvégeztek. Az itt található Nagy-patak hídon szigetelés- és burkolatcsere történt. Megjavították a felszerkezetet és új szegélyeket építettek be. Ugyanakkor a főút jobb és bal oldalán 60 méter hosszon tengelysúlymérőhely létesült. A 4 méter széles tengelysúlymérő hely beton burkolatot kapott. Mindkét irányban, 2,5 méter szélességben állóhely került kialakításra a vizsgáló járművek számára.
A projekt részeként korszerűsítették a 3203-as jelű önkormányzati út egy szakaszát és a Déli Külhatár utat, emellett itt is létesült egy új körforgalmú csomópont, és átépítették a kapubejárókat. A beruházás magában foglalta még a szennyvíztelep bekötő útjának megépítését, valamint egy földút is létesült, mely az ingatlanok megközelítésére szolgál.
Szintén a beruházás részeként Gyöngyös belterületi szakaszai már a tavalyi évben elkészültek az elkerülőn. A nyugati elkerülő út új nyomvonalú szakaszán pedig még dolgoznak a kivitelezők.
A teljes beruházás összege mintegy 4,5 milliárd forint, a projekt teljes egészében hazai forrás felhasználásával valósul meg. Az elkerülő várhatóan 2024. IV. negyedévében készül el.
A Duna Group kivitelezésében épülő új csomópont az M44-es, az M5-ös, az 5-ös és a leendő M8-as találkozásánál jön létre.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.