14 hónap alatt fejlesztheti Iváncsa iparterületének közúti infrastruktúráját a Soltút.
Ipari infrastruktúrához kiváló helyszín Iváncsa, hiszen a Duna és az M6-os autópálya közé ékelődő település földrajzi adottságai számos vállalkozásnak nyújthatnak valós segítséget. Azt felismerve hozta létre a község önkormányzata iparterületét, amelyhez a most induló II. ütem építése során turbó körforgalom és 2x2 sávos főút is vezet majd.
Nettó 1,5 milliárd forint és két év áll majd az Építési és Közlekedési Minisztérium által kiírt közbeszerzésen nyertes Soltút rendelkezésére, hogy megvalósítsa a több kilométernyi útfejlesztést.
Iváncsa iparterületének közúti infrastruktúra-fejlesztése a II. üteméhez érkezett, ahol az M6-os autópálya Adony északi (50-es) csomópontjánál a meglévő körforgalom helyett új, kétsávos turbó körforgalom épül; valamint 6210 jellel új, országos közút jöhet létre egybefüggő 6 km-en. A közbeszerzés eredményesen zárult részében az alábbi munkákat végezhetik el:
a kapcsolódó vízépítési, közmű kiváltási, valamint egyéb építési és bontási munkákkal együtt, a szükséges egyeztetések lefolytatásával, valamint minden az építéshez, forgalomba helyezéshez szükséges hozzájárulás, engedély megszerzésével.
Több évtizede szükség volna már a Nyíregyházáról északnyugatra kivezető főút és a Budapest-Záhony vasút keresztezésének rendezésére. A közlekedési és beruházási miniszter friss bejelentése alapján leporolják a projektet.
A Duna Group által tesztelt új rendszer rögtön bizonyított is egy kiemelkedően magas minőségű végeredménnyel az M3-ason. A hatékonyság, pontosság és munkabiztonság növelése mellett az okos beépítés egyik legnagyobb hozadéka az útépítő szakma vonzóbbá válása lehet. A pozitív tapasztalatok alapján a Duna Group az innovatív beruházás mellett döntött, márciusban megérkezik az első megvásárolt géplánc.