Az R-Kord mintegy 9,5 milliárd forint értékben fejleszti a két állomás közti vonalat, melynek része egy 3 kilométeres új vágány megépítése és három vasúti híd felújítása is.
Az április közepén hatályba lépett vállalkozási szerződés alapján megkezdődik a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső vasútállomás közötti harmadik vágány megvalósítása a Kontúr Csoport Kft. tervei alapján. A tervezés után el is indulhat az új vágány kivitelezése csaknem 9,5 milliárd forintból az R-Kord Kft. munkájával. A munkálatokat várhatóan 2022 áprilisában fejezik majd be.
A kiépülő vágány lehetővé teszi a Rákos-Hatvan vonalszakasz felújítása után életbe lépő ütemes menetrend miatt növekvő elővárosi vonatforgalom lebonyolítását.
A Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF) beruházásában 3 kilométer hosszan épül ki új vágány 80 km/órás tervezési sebességgel. A Keleti pályaudvaron a 10. vágányt meghosszabbítják, hogy alkalmassá váljon csatolt FLIRT motorvonatok fogadására. Kőbánya felső állomáson a 3. és 4. vágány közötti peront megemelik, fölé esőbeállót építenek. A pályaudvar külső tárolóvágányánál új üzemi épület is épül.
A vágány nyomvonalán felújítanak három vasúti hidat, és megtörténik egy alsópályás acélhíd felszerkezetének a cseréje. Tíz kitérőcsoportot alakítanak ki, hét a Keleti pályaudvar területén, három nyíltvonalon épül meg.
A felsővezeték-rendszer korszerűsítése során új oszlopokat állítanak, és 4,2 kilométeren húznak ki új hosszláncot.
A térvilágítás 1260 méteren épül ki, elvégzik a szükséges biztosítóberendezési és távközlési munkákat is.
A zajterhelés csökkentése érdekében 300 méter hosszú szakaszon zajvédő falat építenek a józsefvárosi MÁV-telep mellett, két épületen pedig kicserélik a nyílászárókat. A kiviteli tervek készítése mellett jelenleg a zajvédőfalak építéséhez szükséges területszerzési eljárás zajlik.
Mindössze 14 hónap alatt épült meg a Duna-Tisza-csatorna felett átívelő 54,4 méter hosszú kétvágányos vasúti híd.
Hitelből és saját forrásból 800 milliárdot fordíthatnak jövőre a vasúti pályák és a gördülőállomány felújítására.