2022.11.30, Szerda
Így épül a harmadik vasúti vágány Kőbányán
A fotók forrása: Vitézy Dávid/Facebook

Így épül a harmadik vasúti vágány Kőbányán

Forrás: Vitézy Dávid / Facebook, BFK

2021.12.17. 16:54

A Közlekedési Múzeumnál pedig új állomást is fognak létesíteni a későbbiekben.

Új vágány építéséről közölt képeket és Facebook-posztot a hetekben Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója.  A vezető szakember a Kőbányán, a Keleti pályaudvarról Pécel-Gödöllő-Hatvan és Gyömrő-Újszász-Szolnok felé tartó vasútvonalak budapesti szakaszán zajló építkezésről tett közzé képeket, itt a két meglévő vágány mellett készül egy harmadik is, növelve a főváros és agglomeráció vasúthálózatának kapacitását, és egyben a közép- és hosszútávú fejlesztéseket is előkészítve.

 

 

Mint Vitézy Dávid írta: a fényképezés helyszínén új megálló is épül a későbbiekben, mely az agglomeráció és XVII. kerület Rákosmente megállói felől az S60, S80, Z60, Z80-as vonatok utasai számára átszállást biztosít majd az 1-es villamosra, a leendő Közlekedési Múzeum mellett, az Északi Járműjavítónál.

 

Már most naponta 42 ezer ember utazik az érintett szakaszokon

A Keleti és Kőbánya-felső között kettőről három vágányosra bővül a pálya, a beruházás azért fontos, mivel a meglevő infrastruktúrán két nagy forgalmú elővárosi vonal, a hatvani (80a) és az újszászi (120a) osztozik, és az itt közlekedő elővárosi és távolsági járatokon naponta 42 ezer ember utazik.

 

 

Most a legfontosabb, hogy a budapesti pályahálózat rendelkezzen elegendő kapacitással, így a jelenleginél több vonat tud majd közlekedni itt is

- hangsúlyozta a szakember.

A harmadik vágány a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. együttműködésében épül. A kivitelező az R-Kord Zrt. Ez a beruházás 9,4 milliárd forintba kerül.

 

Így épül majd a Hungária körútnál vasúti megálló

A harmadik vágány elkészültéhez csatlakozva új megállót fognak kialakítani a Hungária körútnál, amely átszállási lehetőséget biztosít az 1-es, 28-as, 37-es és 62-es villamosokra, továbbá a 9-es buszra, és így vonattal is megközelíthető lesz az új Közlekedési Múzeum, amely a MÁV egykori Északi járműjavítójának telephelyén épül fel.

 

 

A BFK a vasúti közlekedési hatóságtól már megkapta az engedélyt a megálló építésére, így a megrendelésükre 2022 elejére elkészülnek a kiviteli tervek, és a beruházás jövő nyáron megkezdődhet. Az új megálló terveit a Közlekedési Múzeum építészeti tervpályázatának győztesével, a Diller Scofidio + Renfro építész irodával készítteti el a BFK. A beruházást a BFK a NIF Zrt.-vel konzorciumban készíti elő és valósítja meg, Fürjes Balázs államtitkár felügyelete mellett, és a MÁV-val együttműködve:

a vasúti megállóhely 2024-re készülhet el.

Az új megálló a harmadik vágányhoz illeszkedik, de úgy, hogy a másik kettő meglévő vágány mellett is épül peron. Ezek akadálymentesek lesznek, és öt lift vezet majd az észak-déli aluljáróba a lépcsők mellett.

 

Nélkülözhetetlen a Budapest belső vasúti hálózatának fejlesztése ahhoz, hogy több szerelvény haladhasson a városon kívül is

 

 

Mindemellett VItézy Dávid kiemelte még: a hatvani és újszászi vonalakon a járatok sűrítéséhez nélkülözhetetlen a fővároson belüli szakaszok fejlesztése is, ami ezzel a projekttel kezdődött meg. Ugyanakkor már folyamatban van a Kőbánya-felső–Rákos–Rákosliget közötti szakasz fejlesztésének a tervezése, a Közlekedési Múzeum megálló építésének az előkészítése, és hamarosan befejeződik a Rákos-Hatvan közötti vasútvonal felújítása.

A cikk a Budapest Fejlesztési Központ támogatásával jelent meg.

 

Galéria

VasútfejlesztésBudapest Fejlesztési Központ (BFK)Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)vasútfejlesztésKőbányaBudapestR-Kord Kft.Diller Scofidio + Renfro