A nagyberuházást a Kötiviép’B Kft. végzi el 13,3 milliárd forintból.
Jelentős árvízvédelmi beruházás indulhat el Esztergomban a Duna-partján – derül ki a közbeszerzési értesítő adataiból. A nagymúltú észak-magyaroszági városban az uniós Környezetvédelmi és Energiahatékonysági Program (KEHOP) támogatásával építenek ki több szakaszban több mint 7 kilométernyi töltést más feladatok elvégzése mellett. A projektet a vízgazdálkodási munkákban jártas Kötiviép’B Kft. végzi el 13,258 milliárd forintnyi forrásból.
A beruházás magába foglalja a tervezési feladatok és a különböző engedélyek dokumentációjának elkészítését is. Ezt követően a Kötiviép’B
Emellett még átépítik az esztergomi vízmércét, a város gátőrtelepét, valamint számos vezetéken is dolgoznak majd más feladatokkal együtt Sor kerül 300 méternyi partkorrekcióra a Mahart-kikötőben és több mederjavító intézkedésre is: többek között 4 hektárnyi zátonyrendezést is magába foglal a megbízási szerződés.
A KÉSZ Csoport és a MA-HARD kivitelezésében megvalósuló beruházás a szegedi BYD-gyár vízelvezetését rövid és hosszú távon egyaránt támogatja.
Budapest északi árvízvédelmi vonalainak fejlesztése nemcsak indokolt, hanem elengedhetetlen a főváros jövőbeli biztonsága szempontjából.