2024.03.29, Péntek
Folytatódik a Dunántúl jelentős vízfolyásának rendezése

Folytatódik a Dunántúl jelentős vízfolyásának rendezése

magyarepitok.hu

2022.10.17. 18:33 - Hegedűs Gergely

Korábban a Szabadics kivitelezésében a vízelvezetés volt a középpontban, most pedig a vízkormányzás eszközeit fejlesztik Martonvásár és Gyúró térségében.

Hirdetés

Az uniós közbeszerzési értesítőben a dunántúli Szent László-patak fenntartható vízgazdálkodását megcélzó ajánlati felhívás jelent meg. Az érintett patak a Duna jobb parti vízrendszerének egyik vízfolyása, a Gerecse hegységben ered. Hosszan elnyúló délkeleti irányú völgye Komárom-Esztergom, valamint Fejér megyei településeket érint.

A vízfolyás fejlesztése nem most indul, hiszen áprilisban számoltunk be az előző projekt lezárásáról. Akkor a patak mintegy 10 kilométeres szakaszán mederrendezés történt, növelve a vízelvezetést; 11 kilométeren pedig a fenntartó utak állapotát javította a kivitelező Szabadics Zrt.


Egy új mederduzzasztó is felépül a projektben

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság most szóban forgó projektjének középpontjában a vízkormányzás van. Ennek elemeiként Martonvásár területén a patak 19+700 km szelvényében osztómű felújítás történik, Gyúró területén (24+650 km szelvény) kisvízi mederduzzasztó épül; mindezeken túl egy vízhiány monitoring állomást is létesítenek.

További vállalkozói feladatok a lőszermentesítés, valamint a régészeti munkák megrendelése és együttműködés a régészeti szervekkel.

VízgazdálkodásSzabadics Zrt.MartonvásárGyúróSzent László-patakFejér megye

Hírlevél

Hirdetés