Egészségesebb környezetet teremtenek egy Bács-Kiskun vármegye délkeleti részében található város és a mellette található település lakóinak, a projektben az Euroaszfalt és a Betonútépítő is dolgozik.
Közel másfél milliárd forint európai és kormányzati támogatással fejlesztik a szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszert Jászszentlászlón, amely Szank szennyvízkezelését is ellátja. Nagy András szentlászlói polgármester tájékoztatása szerint a fejlesztésben megvalósul a szanki átemelők teljes felújítása, illetve a szanki szennyvizet közvetlenül a tisztítóműre juttató csatornaszakasz és egy korszerű, naponta 512 köbméter kapacitású szennyvíztisztító telep megépítése. A munka várhatóan decemberben fejeződik be.
A beruházást a Nemzeti Fejlesztési Programiroda írta ki, mely azóta megszűnt és feladatait a Építési és Közlekedési Minisztérium vette át, így a minisztérium tölti be a beruházó szerepkörét. Mint a közbeszerzési adatokból kiderül, Jászszentlászló 4865 lakosegyenértékű kapacitású szennyvíztisztító telepének munkálatait az Euroaszfalt Kft. és a Betonútépítő Zrt. végzi el.
Nagy András nyilatkozatában hangsúlyozta:
az új telepen a mai kornak megfelelő szennyvíztisztítási technológát alkalmaznak majd, amely egy komposztálóval is kiegészül. A mintegy 150 ezer köbméter szennyvíz megtisztítása után keletkező több száz tonnányi szennyvíziszapot korszerűen kezelik, a keletkezett komposztot pedig a mezőgazdaságban hasznosítják.
A SZABADICS romániai leányvállalatának ezúttal egy északkelet-erdélyi régiót érintő fejlesztését mutatjuk be.
Magyarország és Szlovákia vízipara szorosan összekapcsolódik, a Pureco főtámogatásával platformhoz jutó közös gondolkodás pedig kiváló üzleti lehetőségeket is hozhat.